Lóerő

2014.05.29. 13:05

A Praga járműgyártó 2011-ben egy szupersportkocsival tért vissza

Prága - A cseh fővárost felfedezhetjük gyalog, villamosra ülve, hajókirándulás során, vagy épp különleges, az 1920-as éveket idéző városnéző autóba ülve.

Miskei Anita

Megszámlálhatatlanul sok turista szeretné megismerni Prágát az év szinte minden napján. Nem csoda, hogy a helyiek kiterjedt villamoshálózatát a városba látogatók is épp úgy használják, hiszen mindenhová elvisz. De taxikkal, hajós utakkal vagy épp különleges városnéző autókkal várják a látogatókat a prágaiak. Mindenki kedve szerint válogathat a közlekedési eszközök között, sőt, kerékpárra is pattanhatunk. Hiszen a város gyönyörű, rengeteg nevezetesség, és mindenütt tömeg van.

Az 1990-es évek közepén határozta el egy helyi társaság, hogy az 1920-as, 30-as éveket idéző autókkal csábítja városnézésre a turistákat. A Praga típusú, eredeti cseh autókat 1928 és 1935 között gyártották. Ma már sok szépséges jármű várja a városnézőket, közöttük azonban csak öt darab eredeti, teljesen felújított Praga jármű van, a többi replika. A luxus, a csillogás társult a gépkocsik megjelenéséhez a huszadik század elején. S az autók ma is jól mutatnak a szépen felújított impozáns, méltóságot sugárzó, a történelmet mesélő épületek előtt.

Felfedezhetünk egy kis Praga Piccolokból és a korai 1930-as évekből való Skodákból álló kisebb flottát a város szívében. Az Óvárosban a Rytírskán, a Kis téren, a Parízská és a Staromestské tér elágazásánál és a Kisoldalon, a Malostranské téren vannak ilyen járgányok. Praga Piccolóval, vagy épp a nagyobb méretű Praga Alfaval végigzötykölődhetünk a belváros macskaköves utcáin.

A prágai járműgyártó cég egyébként 1907-ben alakult. Előbb repülőgépek és tankok számára gyártott a társaság motorokat és sebességváltókat. 1911-ben készült el az első autójuk, a Praga Mignon, majd a Praga Baba, a Piccolo, a Lady, az Arany, s az Alfa. Gyártottak az autók mellett motorkerékpárt is, aztán a gyár nagyrészt elpusztult a világháború idején a légitámadások során, majd 1945. után átépítették, és újra teherautó és autóbusz gyártásába kezdtek. Minden Praga autógyártás megállt 1947-ben, de 2011-ben folytatódott, méghozzá egy különleges darabbal, a Praga R4S-el..

Pavel Bojtar, a városnéző autókat üzemeltető cég vezetője elmondta, nagyon büszkék arra az öt korhű darabra, mely a birtokukban van. A turistákat azonban ki kell szolgálni, ez az oka a sok replikának. A macskaköves utcákon a látogatók szívesen kocsikáznak. Az autók egy részében különleges sörpad is helyet kapott. Némelyikben más járgányból került át a kormány, vagy épp az ülések, de mindegyik szép állapotú. Sőt, akad olyan jármű is, melynek jobb oldalára szerelték a kormányt.

Pavel Bojtar elmondta, a legtöbb modellt az 1447 köbcentiméteres, 28 lóerős motorral és háromfokozatú váltóval szerelték fel. A járművek végsebessége pedig elérte az óránkénti 100 kilométert is. Átlagos 100 kilométerenkénti üzemanyagfogyasztása 11 liter volt. Limuzin és kabrió verzió is akadt szép számmal. Később megkezdődött az 1660 köbcentis, 35 lóerős motorral szerelt járművek gyártása is. A végsebességét nem, de a gyorsulását ezzel javították ezeknek a járműveknek, igaz, a fogyasztásuk tovább nőtt, elérte a 100 kilométerenkénti 12 litert is mondta Pavel Bojtar. Hozzáfűzte, igazi figyelmet azok a járművek kaptak, melyeket 1937-től kínáltak, már elegánsabb karosszériával és automatikus váltóval szerelték.

Pavel Bojtar azt is elárulta, a Praga évek óta nem gyártott autót, végül 2011-ben egy igazi szupersportkocsival tért vissza. A kocsi ugyan utcai használatra is alkalmas, valójában a versenypályára szánták, s ezt épp a Szlovákia Ringen bizonyította a járgány, amit egy Lamborghini Gallardo teljesítményével hasonlítottak össze a cseh gyártók.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!