Irodalom a szerelőaknából: Lackfi János Szombathelyen

A szerző nagy közvetlenséggel fogadta mindazokat, aki sűrű gratulációkkal kértek dedikálást kedvenc könyveik első lapjára. Mindjárt a beszélgetés kezdetén elmesélte, milyen szép napot töltött a városban. A megnyitó előtt a zrínyisek között beszélt a költészet hatalmáról, később a Savaria téren találkozott a lelkes olvasókkal.

Azzal kezdte a beszélgetést, hogy noha náluk a családban az egy főre eső József Attila-díjak száma a legmagasabb, Mezey Katalin és Oláh János író-költő gyermekeként mégsem volt könnyű az állandó megfelelési kényszerrel indulni a pályán. Miután nevet változtatott, meg kellett találnia a saját hangját. Egy ideig tenoristának készült, de ma már csak a fürdőszobában énekel a szomszédok nagy örömére.

Fotó: Zergi Borbála

A nyelvről azt mondta, úgy kell elképzelnünk, mint egy állandó változásban, mozgásban lévő élőlényt. Egyáltalán nem baj, hogy az irodalmi szövegekben megjelennek az életből vett hétköznapi szavak, hiszen a művek ezekből épülnek föl - vagy, hogy pontosan fogalmazzunk - ebből „vannak megcsinálva.” Az író nem „ihlik” egész nap, a kegyelmi állapotnál sokkal fontosabb a mesterségbeli tudás, amelyet az állandó és koncentrált munkával lehet megszerezni. Honlapján is azért népszerűsíti más szerzők szép verseit, mert a sportolók sem egyedül futják le a száz méteres távot, tudnia kell, kik a játszótársak. Becsüli és értékeli a tehetséges kortársakat.

A beszélgetést átélt felolvasással színesítette, elhangzott a Zsámbéki kör az Apám kakasa című kötetből, és több ironikus történet a Milyenek a magyarok? című sorozat első két könyvéből. Nemsokára jön a folytatás: Három a magyar igazság címmel.