A tornászok Főnixe egy év után hazajött, de nem edzősködhet

Tavaly április 22-én viszontagságos körülmények között elhagyta Veszprémet és egy évre az ausztrál Brisbane városának tornaklubjához szerződött.

- Pungur Farkas egykori tanítványom már tíz éve kért, hogy menjünk ki segíteni - mesélte Horváth Péter a kitűnő szakember. -Tulajdonképpen nehezen vettem rá magam a dologra, de végül párommal, Papp Orsolyával útra keltünk. Farkas olyan klubnak volt a szakmai igazgatója, ahová közel ezer gyerek járt tornászni, de ez ott nem számított nagy egyesületnek.

A veszprémi edzőpáros (Bó és Zsörti, ahogy kint becenevükön szólították őket) albérletben lakott és ellátásukat is maguk fizették. - Anyagi szempontból nem kötöttünk jó szerződést, de a munka nagyon érdekes volt tért a részletekre a 63 esztendős tornaedző. - Az előírások szigorúak és komolyan betartják azokat: egy edző maximum kilenc gyerekkel foglalkozhatott, így többen dolgoztunk együtt. Az sem mellékes, hogy a szakmai papírjainkat honosítani kellett, pedagógiai felkészültségünkből vizsgázni kellett. Ettől függetlenül Orsi például pillanatok alatt olyan népszerű lett, hogy várólista volt a csoportjában.

A klub a harminckét edző között egy-egy fehérorosz, francia, angol és négy magyar szakembert alkalmazott és mindegyik mellé fiatal ausztrál trénereket osztottak be, hogy tudjanak tanulni.

Horváth Péter egy évig Ausztráliában edzősködött, már nem kell a tudása a veszprémi klubnak (Fotó: Kiss Péter)

- Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy gyorsan híre ment a munkánknak. Hat hónap után már a tartomány távolabbi városaiból is jöttek gyerekek hozzánk. Én hét közben gumiasztal és trampolin edzéseket tartottam, de szombaton (az is munkanap - a szerk.) női tornát is oktathattam. Érdekesség, hogy a felszerelés messze elmaradt a veszprémi gyakorlóban találhatótól, például nem volt szivacsgödör. Ráadásul bárki járhatott a foglalkozásokra, így a túlsúlyos gyerekektől a down kórosokig mindenkivel volt dolgunk. Mondhatom, hogy szó szerint keményen megdolgoztunk a pénzünkért - mondta.

A tréningek reggeltől késő délutánig tartottak, alapszabály volt, hogy az edzők egy pillanatra sem ülhettek le.

- Alig múlt úgy el nap, hogy a kollégák ne jöttek volna oda hozzánk, Bót és engem kérdeztek mit és miért csinálunk. Fél év alatt jutottunk el oda, hogy dupla hátra szaltót ugrottak a gyerekek, akik óriásit fejlődtek. Természetesen szerették volna, ha maradunk, de úgy döntöttünk, hogy hazajövünk.

Itthon kellemetlen meglepetés várta Horváth Pétert: negyvenhárom esztendő veszprémi edzősködés után nem volt hova mennie. A magyar torna szövetség elképzelése ugyanis az: ősz hajú mesterek ne dolgozzanak a tornatermekben. Persze vannak az országban, akik ennek ellenére maradhattak, Horváth azonban nem tartozik közéjük.

- Nehéz ez most nekem. Nincs munkánk, próbálok segítséget kérni. Hívnak több országba is és persze itthonról is vannak ajánlataim. Az biztos, hogy ez utóbbi lehetetlen, mert a veszprémi klub ellen nem fogok versenyezni. Marad talán az osztrák lehetőség, de nem tudom még pontosan mi lesz velünk.

Addig is Vígh László mesteredzőnek segít a káptalanfüredi kertben felállítani a szereket, vagy éppen Lukács Józseffel (szintén mesteredző) beszéli meg a szakmai kérdéseket.

- Szerintem még legalább két olimpia bennem van. Ilyen jó erőben régen éreztem magam, lefogytam és sokat tanultam. Nagyon remélem, hogy hasznára lehetek még ennek a sportágnak, ahogy abban is bízom, hogy talán Veszprémben maradhatok.

Átlendülne a traumán és folytatná

Horváth Péter nyakáról lekerült az évtizedekig hordott mókus, ami a veszprémi tornaklub jelképe volt. Helyette lelket erősítő kő került, ahogy csuklóját is fekete, apró kőgolyókból álló karkötő díszíti. Azt mondja Főnix madárként éledne újjá: most erőt gyűjt, aztán túllendülve ezen a traumán, megerősödve feltámad és folytatja a munkát. Párját, Bót remek szakembernek tartja, hisz benne és nagyon akar önmagában is.