Lóerő

2014.07.06. 10:55

Konnektorba dugható autók

A hibridautók előtti, hazánba vezető út nyitott, bár nem egészen akadálymentes. Lássuk, milyen okok állnak a fejlődés, a haladás, és egy környezet kímélőbb technológia útjában!

Sebestyén Lilla

A hibridautóknak számos előnyük van: kisebb üzemanyag fogyasztás, halkabb motor, nagyobb teljesítmény, és nem utolsó sorban környezetkímélőek, hiszen kevesebb káros anyagot bocsátanak ki, mint hagyományos társaik. De akkor felmerül a kérdés, miért nem használ már mindenki hibridautót?

A témáról autkóreskedő cég munkatársát kérdeztük:

- Háromféle hibridautó létezik, van az úgy nevezett enyhe hibrid, ahol az elektromos motor csak rásegít a hagyományos belsőégésű motorra. Növeli a teljesítményt és hozzájárul ahhoz, hogy az autó tisztán, gyorsan tudjon elindulni, de más szerepe nincs. Aztán ott vannak a teljesen hibridautók (full hibrid), ahol szintén mind a két motor jelen van, azonban ennél a típusnál az elektromos motor képes önállóan is meghajtani az autót.

Bohács László véleménye szerint, már csak pár évet kell várnunk, hogy itthon is elkezdjék többen értékesíteni a hibridautókat, ha másért nem is, a követendő trendek miatt (Fotó: Molnár Artúr)

A legújabb vívmány pedig a Plug-in hibrid névre keresztelt autó, amely a fentihez hasonló elven működik, de ezen a szérián van lehetőség külső áramforrásból is tölteni az akkumulátort. Magyarul, haza mehetünk és bedughatjuk azt a konnektorba - mondta el Bohács László, majd hozzátette: - Én magam, ezt tartanám a haladás megfelelő irányának! Viszont tagadhatatlan, hogy hazánkban ennek a technológiának az elterjedése még nagyon gyerekcipőben jár. Az országban csak egy-két helyen van megfelelő töltőállomás, a legtöbb természetesen a fővárosban.

A szakember szerint a hibridjárművek elterjedésének másik nagy akadálya az akkumulátor, egészen pontosan annak ára. Ugyanis több millió forintba is kerülhet ennek az ára. Így egy kiskategóriás hibrid vagy teljesen elektromos jármű ára akár meg is duplázódhat a vele azonos, csak belsőégésű motoros változathoz képest

- Nyugaton próbálják ezt a problémát kiküszöbölni, mégpedig úgy, hogy bérelhetővé teszik az akkumulátorokat, így elosztva ennek a költségét egy hosszabb időintervallumra. Magyarországon, azonban még nincs akkora igény ezekre a megoldásokra - beleértve az állam által adható adókedvezményeket is -, hiszen még nem öltött akkora mértéket a légszennyezettség, mint a nyugati nagyvárosokban.

De számíthatunk rá, hogy pár éven belül rohamosan elkezdik értékesíteni a hibridautókat hazánkban is már csak a trend miatt is a kérdés csak az, mennyire lesz befogadó a magyar piac.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!