Kultúra

2014.07.07. 17:30

Shakespeare - Lehetséges-e még tragédia, vagy csak vérfagyasztó nevetés?

Balatonfüred - Az angol drámaíró születésének 450. évfordulójára emlékezik a világ. Füred is csatlakozott három elő-adással az ünneplőkhöz, veszprémi színészek bemutatták Titus Andronicus című tragédiáját, illetve részleteket adtak elő Shakespeare ismert hősnőinek monológjaiból, pesti színészek pedig elhozták az Shakespeare összest, azaz a S. Ö. R.-t.

Bartuc Gabriella

Legkiválóbb költőink fordították (Vörösmarty, Arany, Babits, Kosztolányi, Radnóti, Petőfi, Jékely, Eörsi, Tandori), mégis helyenként avíttnak tűnik a nyelvezete, küzdenek vele a színészek, ennek ellenére kortársunknak érezzük az angolt, aki a mai napig hazája legismertebb brandje, senkinek sem sikerült meg- előzni a négy évszázad alatt. A mesteri emberábrázolása az, ami felülmúlhatatlan, illetve a cselekményszövése. Ismeri az ember legrejtettebb titkait, kívánságait és félelmeit, amik, úgy látszik, szemernyit sem változnak az évszázadok folyamán. Olyan jellegzetes helyzeteket és sorsokat formáz meg, amelyeket ma is aktuálisnak érzünk. Hamletként, vagy Lear királyként színpadra lépni a nagy színészek karrierjének csúcsa.

Szalma Tamás pályafutásában is nagybetűkkel fogják írni a Titus Andronicust, amelynek címszerepét játssza Kéri Kitty rendezésében. Őszre mutatják be a tragédiát a Petőfi Színház játékszínében, de most a Shakespeare- évforduló tiszteletére előadták Balatonfüreden, a Kisfaludy Galériában. Azért fontos hangsúlyozni az alternatív helyszínt, mert olyan térről van szó, amely nem színház-épület, nincs rivalda, nincs elválasztva a színész a nézőtől, nincs súgólyuk. Minden testközelben történik. Mivel ez a fajta színház nem támaszkodik másra, csak a testre, hazudni itt nem lehet. A mozdulat, a gesztus vagy élő, vagy holt. Vagy szép, vagy csúf, hisztérikus vagy nyugodt. Olyan, amilyen. Nincs alakoskodás. A színész, a szereplő vagy úrrá lesz a körülményeken, vagy elszenvedi őket, tehát semmi sem menti meg attól, hogy megtestesítse a drámát. Tőlünk fél méterre, vagy néha még közelebbről küzdenek meg a színészek testük határaival, a fizikai törvényszerűségekkel.

Terescsik Eszter és Szalma Tamás a Titus Andronicusban. Szalma pályafutásában nagybetűkkel írják a címszerepet. A gonoszság és az erőszak, ha eluralkodik, nincs kilépés az ördögi körből. Fotó: Petőfi Színház

Ez a színház elemi színház, az érzékeké. Abnormális dolgok természetessé válnak benne, a természetesek pedig abnormálissá. Egy okos dramaturg azt mondta, az ilyenfajta színházban a testisége miatt még van erkölcs, ezért lehetséges benne a tragédia. Úgy általában. De nagy kérdés, a Titus Andronicusban, s ha úgy tetszik, világunkban lehetséges-e még a tragédia, vagy már minden legfeljebb csak tragikomikus? Hiszen a tragédia előfeltétele a harmónia lenne, a hit, hogy a világnak, a létezésnek értelme van. Shakespeare volt az első a drámaírók között, aki hírül adta: a világ szétesett, darabjaira hullott a reneszánsz minden törekvése el-lenére, hogy megnyugtatóan kerek egésznek láttassa az életet. Ezért is tisztelhetik benne a modernek ősüket. Azóta is ezzel küszködünk, próbáljuk összerakosgatni darabjaiból a világot, megkeresni az értelmét, a logikáját, az erkölcsét. De újra és újra azzal szembesülünk, hogy egy igazság sem stabil, mind-egyiknek ott az ellentéte.

Mert kinek van igaza a Titus Andronicusban? Lehet, hogy senkinek? Az áldozatoknak a maguk szempontjából biztosan, hiszen őket csak úgy adják és veszik a hatalom oltárán. A hatalom bűvöletében élő, a hatalomért mindenre képes világ, amit Shakespeare a Titus Andronicusban lefest, annyira véres és annyira visszataszító, hogy már szinte cirkuszi attrakciónak tűnik, vagy legalábbis számítógépes játéknak a totál-brutál fajtából. Az egész légkör olyan, mint az illegális kutyaviadalokon: szenvedélyektől fűtött, gyűlölettől elvakult emberek vadállat módjára marják, tépik, zabálják egymást. Kiválóak a színészek: Szalma Tamás (Titus Andronicus), Király Attila (mór, Saturnius), Palásthy Bea (Tamora), Tóth Loon (Titus öccse), Terescsik Eszter (Lavinia), Keresztes Gábor (Bassianus), Máté P. Gábor (Martius/Demetrius), Jaskó Bálint (Lucius/Chiron) és a többiek. Miattuk megnézzük ősszel a játékszínben újra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!