Kőszeg

2014.07.07. 17:02

Ingyenes strandjáratot indít a kőszegi egyesület

Kőszeg - Az Összefogás Kőszegért Egyesület ingyenes strandbuszjáratot indít gyermekeknek Kőszegről Lékára és vissza.

Nagy Ildikó

- Az Összefogás Kőszegért Egyesület vásárolt egy 15 személyes kisbuszt azzal a szándékkal, hogy lehetőséget biztosítson azon kőszegi gyerekek számára, akiknek a szüleik nem tudják megoldani utaztatásukat a "kőszegi" strandra, Lockenhausra. Mint ismert, városunkban tizenhét  éve nincs strand, ezért - jobb híján -  városunkból a hűsölni vágyók a szomszédos Ausztriába, a 9 kilométerre lévő Lékára járnak át fürödni. Ami persze nem mindenki számára megoldható. Egyesületünk vállalja azon gyerekek szállítását, akik ezt igénylik. Természetesen ingyen - mondta el érdeklődésünkre Harkai Norbert, az egyesület elnöke.

 

- Napi két járat indul, délelőtt 10 órakor és  délután 14 órakor. Visszaindulás 18 órakor, a busz igény szerint kétszer fordul, sőt nagy létszám esetén több járatot indítunk -  tette hozzá az elnök, aki hangsúlyozta, hogy az egyesület csak a buszjáratért felel, a strandon a felügyeletet  a szülőknek kell megoldaniuk. Elsősorban azok jelentkezését várják, akik nem tudják eljuttatni gyerekeiket a "kőszegi" strandra.

- Nem szelektálunk, de fontosnak tartjuk, hogy a segítség jó helyre jusson el. Érdeklődni, jelentkezni a 70-315 5134, illetve a 30-406 9811 telefonszámon lehet. A strandbusz - csak jó idő esetén-  a lakótelepről, a Balog iskola elől indul, és a főtéren is fel lehet rá szállni.

Hétfőn reggel a kőszegi gyerekek indították útnak az autóbuszt, mégpedig jelképesen: mintegy ötven óvodás rajzolta tele a buszt. A téma adott volt: a gyerekek a nyárral kapcsolatos rajzokkal díszítették a strandjáratot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!