Robi szíve helyén is labda van

A Lajoskomárom idén a hetedik helyen végzett a megye II-es bajnokság Agárdi Termál csoportjában, az öregfiúk csapat azonban bronzérmet szerzett. A felnőttek mellett inkább már csak szurkol, de az öregfiúkban játszik, az utánpótlásban pedig edzőként dolgozik Pleizer Ferenc. Szobája falán az érmek bizonyítják eredményes munkáját, a csapatfotók egy-egy szép idény emlékét őrzik, és nem hiányozhat a dekorációból a lajosi sárga-kék mez sem. A megye labdarúgásának egy szeletét őrző mini-múzeumban a fotók, kupák mellett megannyi csapatzászló árulkodik a Kaposvár, a Marcali, a Tapolca, vagy éppen a Sukoró elleni barátságos mérkőzésekről, de a fő helyen, a labda mellett egy oklevél díszeleg. A lajoskomáromi futball mindenese legkedvesebb oklevelének a Magyar Olimpiai Bizottság Etikai és Fair Play Bizottságától 2010-ben kapott életmű elismerését tartja.

- 1964-ben, Mezőkomáromban kezdtem futballozni, majd amikor sorvadni kezdett a falu, megszűnt az egyesület, akkor három megyéből hívtam öregfiúk csapatokat, hogy ne maradjon futball nélkül a falu. - meséli a most 63 éves Pleizer Ferenc, akinek, mint mondja: a szíve helyén is focilabda van.

- Gyerekkoromban szívproblémák miatt eltiltottak a testneveléstől, de én nem tudtam foci nélkül meglenni. Székesfehérváron aztán idővel megkaptam a sportorvosit. Édesapám kiváló kapus volt, Kaposváron is védett, és az ő nyomdokain én is futballozni kezdtem. Ha akkor abbahagyom, megfosztottak volna az életem értelmétől. 2007 januárjában rám dőlt egy fa, platinalemezzel pótolták a koponyámat, csavarokkal rakták össze a bokámat, kómában feküdtem, de márciusban már begipszelt lábbal raktam fel a hálót a kapukra, és amint lehetett edzésre jelentkeztem az öregfiúk csapatban is.

Hősünk aktív játékosként bevethető volt a védelemben, a középpályán, a csatársorban, szélvész gyorsasága messze a határon túl is beszédtémát szolgáltatott a rivális falvak csapatai házatáján. Robi becenevét is onnan kapta, hogy úgy robogott, akár egy Tünde-robogó. Robi nem csak a pályán, de azon kívül is sokoldalú. Volt olyan időszak, mikor egyszerre két falu több csapatának volt az intézője, technikai vezetője, utánpótlásedzője, vagy éppen szertárosa. Ha kellett mosta a mezeket, vasalta a felszerelést, foltozta a hálót, vagy éppen vonalazta a futballpályát. Kiszámolta, 1965 óta 920 kilométernyi csíkot húzott már a lajoskomáromi pályára.

- Mészhidráttal, csöveskannából húztuk a csíkot, ami aztán rászáradt a gyepre. Ha esős idő volt, nehezebb dolgom volt, mert akkor nem száradt meg a csík. Ferde vonal soha nem volt a pályán, szétszaggatott labda viszont igen. A Fradi-öregfiúkkal játszottunk, és a polgármester helikopterrel hozta a labdát. Mikor kiszállt, feldobta a lasztit, a rotor propellerei pedig darabokra vágták. Volt ám kacaj nevetett a fociról mérhetetlen szeretettel, és alázattal beszélő Robi , aki munkájáért kevéske tiszteletdíjat, némi tűzifát kapott.

A pálya karbantartását már más végzi, nyugdíjasként azonban minden egyes nap átbiciklizik Mezőkomáromból Lajosba, csak hogy láthassa az utóbbi időben épülő-szépülő létesítményt. Bevallja, hiányzik neki a pálya, de most sem unatkozik, mert a hazai bajnoki mérkőzéseket beharangozó vicces plakátokat ő készíti. Mint mondja, vicces ember, októberig szóló eltiltását is tréfálkozása miatt kapta.

- Hiába volt érvényes orvosi igazolásom, gondoltam, megviccelem a játékvezetőt, és az öregfiúk mérkőzésen egy másik játékos orvosiját ragasztottam az én igazolásomra. Meg is csíptek, és októberig nem is léphetek pályára.

Pleizer Ferenc annak ellenére, hogy nincs edzői diplomája, jó érzékkel nyúl az utánpótláshoz. Ifi-csapatával volt már bajnok, serdülőivel ezüstérmes, megye I-es ifijeivel bronzérmes. Mégis, a fiataloktól többet vár.

- Mi, amikor ifisták voltunk a falu csapatában, mentünk mint az állat, csak hogy felfigyeljenek ránk, hogy bekerüljünk a felnőtt csapatba. Ma már csak az a lényeg, hogy az egyesülettől kapott cipőben, táskában, melegítőruhában, széldzsekiben flangáljanak a faluban, de hogy azért le is kellene tenni valamit az asztalra, az már nem megy. Valahogy az akarat nálunk nincs meg. dohogott kicsit a lajosi mindenes, aki szerint most jó a Lajoskomárom, ráadásul hétről-hétre sok helyi fiatal kap lehetőséget a csapatban.

Nem csak a megyei focit figyeli és segíti Pleizer Ferenc, de az NBI is érdekli. Televízión keresztül figyeli a mérkőzéseket, bosszankodik néha a játék minőségén, és álmodozik, hogy egyszer ismét Európa meghatározója lesz a magyar labdarúgás. Legnagyobb meglepetésemre Újpest-szurkoló!

- Fehérváron dolgoztam a MÁV Járműjavító vállalatában, és ingyen utaztam a vasúttal. Akkoriban feljártam a Megyeri útra az Újpest meccseire. A Fazekas, Göröcs, Bene, Zámbó csatársorért érdemes volt utazni.

Sok kellemetlen momentumra nem emlékeszik a megye futballjának szerelmese, talán csak azt fájlalja, hogy a Mezőkomárom kupa-diadalának nincs nyoma. Történt ugyanis, hogy 1970-ben a mezőkomáromiak 4-1-re legyőzték a Sárosdot a Szabad Föld-kupa megyei döntőjében, azonban a sikerért kiérdemelt serleget valaki ellopta a Művelődési Ház könyvtárából. Trófea ugyan nincs, de a futball, és a célok tovább élnek.

Robi a téli, vagy a nyári futballnélküli napokon sakkozni szokott, és leveleket ír. Most éppen Kovács Zoltán klubigazgatónak Újpestre. Minden vágya ugyanis, hogy a Lajoskomárom öregfiúk csapata megmérkőzzön végre a lila-fehér klub öregjeivel.