Sport

2014.07.08. 17:05

A Sárosd nem, a Tordas vállalja

Székesfehérvár - Július 4.-e volt az a határidő, ameddig Fejér megye labdarúgó csapatainak le kellett adniuk nevezésüket a 2014-15-ös idényre. A Sárosd csapata nem vállalta a további első osztályú tagságot.

Ferencz Balázs

A megye három pontvadászatának lezárultát követő holt idényben nagy fejtörést okozott a megye több egyesületénél, hogy a versenykiírás szigorításával vállalják-e azon feltételeket, melyek teljesítése nélkül nem szerepelhetnek az eredményeiknek megfelelő osztályban. Az utánpótlás erősítését célzó szövetségi intézkedések a megye I-ben szereplő csapatok számára előírják, hogy a 2014-15-ös kiírásban a Bozsik-programhoz csatlakozó korosztályok mellett három utánpótláscsapatot is versenyeztetniük kell. Így az U21-es, az U18-as, és az U15-ös bajnokságban kötelező csapatot indítaniuk az első osztályban szereplő egyesületeknek. A Fejér Megyei Hírlap korábbi körképe szerint a Road Masters Megye I bajnokság csapatait megosztotta az új versenykiírás: a mezőny mintegy fele már akkor jelezte, hogy szereplésüket nem érinti hátrányosan a változás, volt olyan csapat, mely kategorikusan kijelentette, hogy nem tudják vállalni a további küzdelmeket, és akadt olyan egylet, ahol még keresték a megoldást az újabb feladatra.

Igaz, még július 10.-ig eleget tehetnek a hiánypótlásnak azon csapatok, melyeket az FMLSZ erre kötelezett, de a nevezési határidő lejártával már tisztán látszik, hogy a 2013-14-es bajnokságban ezüstérmet szerzett Sárosd nem vállalja az első osztályt, a Megye II-re adta le nevezését. Ennek leginkább a másodosztályú bajnokság Osz-Car csoportjában a feljutásról éppen lemaradó Tordas együttese örülhet a legjobban. A Tordas rendelkezik a szükséges licenccel, ráadásul a Fellebviteli Bizottság a bajnokságok feltöltésének szabályzata szerint dönt, azaz, a legjobb fel nem jutó csapat léphet az első osztálytól visszalépő alakulat helyébe.

Popelka Csaba (középen kékben) és a Tordas nem nyert ugyan bajnokságot, mégis a megye I-ben folytathatja (Fotó: Koppán Viktor)

A harmadosztály Horfer-Serleg Csoportjának bajnoka, a Vajta csapata nem nevezett a Megye II-re, így marad harmadosztályú, helyette az Enying jut fel. A Szabadegyháza II - mivel összeolvad az első osztálytól búcsúzó I-es csapatával - nem vállalja a további megye II-es küzdelmeket, így helyette a legjobb kieső csapat - minden bizonnyal a Kápolnásnyék - marad a másodosztályban.

A 2014-15-ös szezon rajtja előtt a játékvezetők Tatán háromnapos edzőtáborban készülnek a feladatokra, majd augusztus 2.-3.-án Magyar Kupa-csatározásokkal hangolódnak a csapatok az augusztus 16.-17.-i hétvégén rajtoló bajnoki küzdelemsorozatra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!