Sport

2014.07.10. 09:51

Lajkó Csaba: 7 nap, 38 város és 530 kilométer

Székesfehérvár - Székesfehérvártól Budapestig, érintve többek között Nagykanizsát és Pécset, ez az a táv, amelyre Lajkó Csaba, ultramaraton futó vállalkozik, hogy felhívja a figyelmet a Down-szindrómával élő emberekre.

Sebestyén Lilla

Egy igazán elképesztő táv lefutására készül Lajkó Csaba, és még tíz barátja. Az ultramaraton futó, július 14-én, reggel indul el az Országalmától és a tervek szerint 20-ára ér fel a Margitszigetre, a futás során több várost - összesen 38-at - érintenek, köztük Paksot, Nyíregyházát, Pusztaszabolcsot, Nagykanizsát és Pécset is. Mindezt azzal a céllal, hogy felhívják az emberek figyelmét a Down-szindrómás és a fogyatékkal élő gyermekek korai fejlesztésének fontosságára - mondták el egy sajtótájékoztató keretében, ahol maga a sportoló, Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, illetve Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke számolt be a részletekről. Lajkó Csaba már nem először húz tornacipőt e célból, ez lesz a harmadik alkalom. Azonban, most egy konkrét cél is körvonalazódott, a Down Egyesület, ugyanis egy hatalmas beruházásba kezdett. Nyíregyházán hoznak létre egy fejlesztő centrumot, azonban ehhez még három millió forintot kell összegyűjteniük. Remélik, hogy a futás hírverését kihasználva, sikerül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!