Pápa

2014.07.13. 12:30

Összetartó közösség Kéttornyúlakon

Szép jövője van ennek a közösségnek, mert rengeteg az ügyes, tehetséges, magát kipróbálni akaró fiatal – fogalmazott köszöntőjében dr. Áldozó Tamás, Pápa polgármestere a kéttornyúlaki falunapon.

Polgár Tibor

A polgármester megjegyezte, a Pápához csatolt településrészek közül Kéttornyúlakon alakult meg utoljára a részönkormányzat, ami már többször igazolta a létjogosultságát, ugyanis sok okos kezdeményezés, hasznos javaslat köszönhető az ittenieknek.

Dr. Áldozó Tamás szavait a település idei falunapja is alátámasztotta: a helyiek apraja-nagyja példás önszerveződéssel vidám, változatos programokkal tarkított szórakoztató mulatságot rendezett a sportpályán felállított rendezvénysátorban és annak környékén. Máté István önkormányzati képviselő, a Kéttornyúlaki Városrész Önkormányzatának elnöke kiemelte, ezúttal is a helyi csoportokra támaszkodva szervezték meg a falunapot. A fennállása húszéves jubileumát ünneplő Kéttornyúlaki Sportegyesületre kitérve elmondta, kemény munka volt felépíteni a klubot, de megérte, hiszen a sportnak az örömszerzés mellett különösen fontos összetartó ereje van egy ilyen kis közösségben.

Nagy tapsot kapott a kéttornyúlaki Csipet-csapat gyermekcsoport Szőlőfürt elnevezésű néptánccsoportjának műsora. Helyi csoportok fellépésére alapozták a műsort a szervezők Fotó: Polgár Tibor

A falunapi programon egyebek mellett tekeverseny, labdarúgás, csocsó és ügyességi játékok szerepeltek. A színpadon énekes-zenés-táncos produkciók váltották egymást. Fiatalok tréfás jelenetekkel is szórakoztatták a közönséget. Nagy tapsot kapott a Megafon Zenei Egyesület, valamint a kéttornyúlaki Csipet-csapat elnevezésű gyermekcsoport Szőlőfürt nevű néptánccsoportjának műsora. A falunap közös vacsorával, hajnalig tartó vigassággal ért véget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!