Azari Fruzsina: nagy öröm, hogy itthon vagyok

Sok-sok szélről dobott találatot várnak a dunaújvárosi szurkolók Azari Fruzsinától (Fotó: Ady Géza)

Ez a gondolat járt a fejemben, amikor Azari Fruzsinával, a Dunaújvárosi Kohász kézilabdázójával készítettem az interjút.

- A hasonlatban sok az igazság. Egy szeleburdi, rutintalan tizenkilenc éves jobbszélső hagyta el Dunaújvárost és a Dunaferrt. Igaz, a szükség is erre vitt 2009-ben, mivel akkor esett szét a dunaújvárosi gárda. Előtte két évvel játszottam először az élvonalban. Fogadott a fehérvári Alcoa. majd két év után a Veszprém Barabáshoz igazoltam. Ott egy évet töltöttem, és az irányt megint Fehérvár felé vettem. És most a vándordiák ismét szülővárosában próbál szerencsét. De a meseszerű kezdés márcsak azért is igaz, mert Fehérváron és Veszprémben is sokat tanultam. Sótonyi, Gyurka, Pal Oldrup Jensen különböző stílusú edzők, akiktől lehetett tanulni. Én is idősödtem, s bár nem mondom, hogy kész játékos vagyok már, de nagyon sok tapasztalatot szereztem. Például megtanultam jobban védekezni, higgadtabb vagyok, precízebb a játékom. De tudom, van még, amiben fejlődnöm kell. És ezen most már a Dunaújváros Sportcsarnokban dolgozom. Fizikálisan mindig, de gondolkodásban, koncentrációban is lépni kell előre.

- Ahogy hallgatom, sugárzik Fruzsinából az öröm. Meg sem kérdezem: szerintem jól döntött...

- Nagyon boldog vagyok, hogy hazajöttem. És szüleim is rendkívül örülnek. Majd kijönnek egy Kohász-meccsre, és látják, hogy a lányuk ott játszik - nem az ellenfélnél - hanem a hazai csapatban.

- Természetes, hogy édesapja, a jégkorongcsapatunk elnöke, édesanyja, vagy a hokis tesója boldogok, hogy itt van, de milyen volt vendégjátékosként itt kézilabdázni?

- Rettenetes volt idegen játékosként Dunaújvárosban játszanom. Bizonyítási kényszer volt bennem, és ez általában rosszul sült el, begörcsöltem. Érzelgős típus vagyok. Sokáig hordozom magamban a negatív és szerencsére a pozitív élményeket is.

De most csapongjunk! Hogy is lett Fruzsiból kézilabdázó?

- Szüleimnek köszönhető, hogy mindenképpen sportágat kerestünk nekem. Úsztam, tornásztam, és végül a tenisz és a kézi között választottam, az utóbbit. Jól döntöttem. Vékonyka lány voltam, s azt mondták, tegyük ki a szélre, ne dögönyözzék középen a sáncoló ellenfelek. Megszerettem a posztot, bár sokat kell futni. Szép gólokat dobhatok, meg ziccert is kihagyhatok, de ez már nem tör össze, majd jön a következő lehetőség. Szélsőként egy nagyszerű játékos a példaképem. Balogh Bea a magyar mezőny legjobbja volt, aki alázattal, őszintén kézilabdázott, s a zseniális szakmai tudása mellett emberileg is etalon a számomra.

- Beszélgetésünk végén már csak az van hátra, hogy minden jót kívánjak a szurkolók nevében is, de azért zárjuk illendően az interjút a közeljövővel!

- Ahogy azt Balogh Beánál is láttam: alázattal és sok munkával készülök a csapat programjaira. Természetesen be kell bizonyítanom, hogy a kezdő hetesben a helyem. Akarok és meg is fogok felelni az elvárásoknak. A csapat lassan összecsiszolódik. Láthatóan Mátéfi Eszter vezetőedző nagy gondot fordít, teljes joggal, a védekezés begyakorlására. A felkészülés után jöhet a bajnokság, a nemzetközi kupa sorozata. Az utóbbinál, az EHF Kupában a sorsolás is döntő lehet. Mindkettőt önbizalommal és kíváncsian várom. Közben az edzések után, hét végén párommal kiruccanunk a Balatonra, de nem feltétlenül fürdeni, hanem kirándulni. Legutóbb Badacsony környékén csatangoltunk egy nagyot, és ismét beigazolódott: meseszép vidék.