Gazdaság

2014.07.30. 16:15

Az őstermelő paradicsomkirály

Székesfehérvár - Feléledni látszik a piaci őstermelők négy évvel ezelőtt alakult érdekvédelmi csoportja. A múlt héten erről is beszélgettem Kádár Györggyel.

Zsigó Ferenc

– Ő a Paradicsomkirály! – mondta Kádár György felé mutatva egy idős úr, akiről azonnal kiderült az is, hogy régi ismerőse a jobbára paradicsomáról ismert gazdának, aki kétszer kétszáz négyzetméteres fóliasátraiban termeszti a különféle fajtájú paradicsomokat.

– Nem attól függ a paradicsom íze, hogy fólia alatt termeli az ember vagy szabadföldön, a lényeg a termelési technológiában van – mondja Kádár György.

Kádár György paradicsomjánál nincs finomabb – mondta egy vevő. Fotó: A szerző

Azt persze ő sem tagadja – amit a sokat megélt parasztasszonyok mindig is mondtak –, hogy az éltető napsugarak nélkül nincs jóízű paradicsom.

– Én mindig sok szerves trágyát használok, fontos a levéltrágya is mikroelemekkel – mondja a Paradicsomkirály –, fontos, hogy a növény ne legyen agyonhajtatva, középkötött legyen a talaj, és a fóliát rögtön ki kell nyitni, ha az idő engedi – teszi hozzá Kádár György. Az ő kordonos paradicsomja július második felétől egészen a fagyokig terem, és mindig van vevő a standjánál, igaz lehet tehát az, amit az idős barát mondott, amikor rá mutatva a királyságról beszélt: „Nincs jobb paradicsom az övénél..."

Kádár Györgyről az is kiderült beszélgetésünk során, hogy ő az ügyvivője a 2010-ben alakult őstermelői érdekvédelmi csoportnak. Ebben a minőségében kértük a véleményét arról a korábban hallott kezdeményezésről, ami szerint jó lenne a hatóság által is ellenőrzött, valódi őstermelőket valahogy megkülönböztetni a nagybani piacról árut hozó kereskedőktől.

–  Egyetértünk ezzel – mondta Kádár György, aki a csoport több más kezdeményezéséről is beszélt, amikre később még visszatérünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!