2014.08.08. 12:55
Kisbusz falvaknak
Országszerte mintegy félezer új falubuszt kapnak a települések. Megyénkben is több tucatot adnak át a következő hetekben. Az önkormányzatok szociális feladatait segítik a járművek.
Önkormányzatok, helyi közösségek pályázhattak a Magyar Vidékfejlesztési Hivatal által kiírt tenderen, és olyan kisbusz vásárlására nyerhettek támogatást, amely a település szociális feladatainak ellátásához nyújt segítséget. Vas megyéből 29 község, köztük Ivánc, Rábagyarmat, Nick, Vámoscsalád, Vasegerszeg, Zsédeny kapott egy-egy Volkswagen járművet.
Van olyan település, ahol a régi, elhasználódott autót váltják ki az újjal, de akad olyan is, ahol még nem használtak közösségi járművet. Nick is azon szerencsések közé tartozik, ahol hamarosan használatba vehetik a jól fölszerelt kisbuszt. Csorba József polgármester elmondta: nekik ez az első olyan gépkocsijuk, amellyel ebédet szállíthatnak a szociálisan rászorulóknak, alkalmasint idős betegeket vihetnek orvoshoz, gyerekeket utaztathatnak iskolába vagy egyéb programokra.
A képviselő-testület ezután határozza meg a pontos célokat. Az általuk elnyert támogatás tízmillió forint, ehhez az áfa összeget kellett hozzátenniük saját forrásból. Az új buszok alapesetben is nagyon jól felszereltek, a mozgatható lépcső például az idősek, az ülésmagasítók pedig a gyerekek utazását teszik kényelmesebbé.