Sport

2014.08.11. 12:15

Negyven éve versenyeznek a kalapácsvetők Tapolcán

Rekordnevezést regisztráltak a szervezők a dr. Papp Pál, Csermák József kalapácsvető emlékversenyen.

B. Virág Rita

Fantasztikus története van már a tapolcai dobóversenynek, hiszen a város és az esemény szervezői már negyven éve hívják találkozóra a kalapácsvetőket. A hagyományok szerint a viadal minden évben a névadók emléktáblájának koszorúzásával indul. Most sem volt ez másként, a tapolcai Pantheon falnál a sportvezetők és sportolók elhelyezték az emlékezés virágait, koszorúit.

A legkisebbek megméretésével kezdődött a nap, a fiatalok ügyesen helyt álltak. A viadal versenybizottságának elnöke, Szabóné Harlai Katalin a kicsikről szólva elmondta, soha még ennyi gyerek nem jelentkezett, ami számukra azt jelzi, a dobósportágak nagyon népszerűek ennek a korosztálynak a körében köszönhetően az olyan példaképeknek, mint Pars Krisztián, vagy Orbán Éva. De egyébként is rekordszámú nevezés érkezett, 123-an álltak rajthoz az erőpróbán.

A megyéből a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és a Pápai SE is sok sportolóval képviseltették magukat, de az ország minden szegletéből érkeztek indulók, sőt Kuvaitból, Horvátországból is volt nevező.A jó hangulatú rendezvényen londoni olimpiai bajnokunk, Pars Krisztián is megjelent és az eredményhirdetésnél is közreműködött. Ráadásként itt köszöntötték Németh Zsoltot is, aki júliusban vehette át mesteredzői címét.A díjátadásnál nemcsak a dobogósokat jutalmazták, ezúttal a negyedik helyezettek is ajándékot kaptak egy helyi fafaragó mesternek köszönhetően, aki egyedi, csodaszép faragványokkal kedveskedett azoknak, akik lecsúsztak a dobogóról.

Eredmények. Nők. U11: 1. Doma 28.26 (Dobó SE). U13: 1. Albert 34.01 (Dobó). U14: 1. Melega 42.00 (Dobó), 2. Gombás 37.47 (VEDAC), 4. Szalai 32.19 (VEDAC). U16: 1. Csébi 53.34 (Pápai SE). U18: 1. Németh E. 57.00 (Dobó), 2. Vass 52.56 (VEDAC). Junior: 1. Bándl 46.05 (Dobó). Felnőtt: 1. Gyurátz 63.12 (Dobó), 3. Molnár 60.24 (VEDAC). Férfiak. U11: Jancsik 22.60 (Vác). U13: 1. Katavics 59.19 (Dobó), 3. Sztupák 53.14 (Pápa), 5. Pálmai 44.39 (VEDAC). U14: 1. Doma 52.09 (Dobó), 4. Rózsás 45.32 (Pápa). U16: 1. Budavári D. 64.21 (Haladás). U18: 1. Halász 79.47 (Dobó), 4. Toki 64.21 (Pápa). U20: 1. Halász 73.56, 6. Toki 58.72 (Pápa). Felnőtt: 1. Zankawi 74.14 (Kuvait), 3. Pásztor 69.58 (VEDAC), 5. Nagy G. 64.25 (Pápa), 6. Töreky 63.76 (VEDAC).

Címkék#Tapolca

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!