Sport

2014.08.11. 16:38

Vizsgáztak a vasi játékvezetők

Szombathely – Augusztus 2–3-án vettek részt a vasi játékvezetők a hagyományos éve eleji vizsgákon, frissítő kurzusokon.

Tóth Gábor

Az első nap fizikai felmérő és elméleti teszt várt a foglalkozás résztvevőire. A fizikai vizsga hét főnek nem sikerült, elméleti ismeretekből pedig 12-en buktak el – ketten olyan gyenge tesztet írtak, hogy egész ősszel nem működhetnek. Szeptember 13-án lesz lehetőség a javításra.

Több érdekes előadás is szerepelt a programban, többek között Vad II. István FIFA-bíró és az MLSZ Vas Megyei Igazgatóság munkatársai is hasznos instrukciókkal látták el a hallgatóságot. Szarka Zoltán, a vasi játékvezető bizottság elnöke hasznosnak ítélte meg a két napot, a közel 150 fős állomány fegyelmezetten, jól dolgozott, fogékonynak bizonyult, és a többség remekül vizsgázott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!