Egér Ágota meséi: Tamacska

Miután Gréti néni rájött, hogy Karmosmancsos csak fekszik egész nap kedvetlenül, bánatos, és nem fog egeret – persze mi tudjuk, hogy ennek az oka Ágota, akit sehogyan sem sikerült elkapnia –, úgy döntött, hoz egy másik cicát. Tamacska először félénk volt, elbújt. Úgy kellett keresgélni, és mikor végre megpillantották a bokor alatt, boldogan kiáltotta el magát Gréti néni, és az unokája, Sára, hogy: ” ott a macska!” Végül valahogy lemaradt az „o”, és már csak a Tamacska maradt. Hát így kapta a nevét. Sára annyira kedvelte, hogy egy kis nyakörvet akasztott a nyakába egy pici gyönggyel, ami csörgött, ha a cica mozgott. Az eleinte félénk állatkából előbújt vadóc énje, és hihetetlen dolgokat művelt. Előfordult, hogy megtámadta az udvar lakóit. Ilyenkor felpúpozta a hátát, felborzolta a szőrét, és fura oldalazó futással nekirontott az arra haladó kacsáknak. Olyan határozott volt, hogy lassan mindenki félt tőle. Amerre járt rémületet keltett. Aki látta, így kiáltott fel:

– Meneküljünk, itt jön Tamacska!

A legrosszabb mégis az volt, amikor csak úgy a semmiből ráugrott áldozatára. Tényleg nem ismert félelmet. Még a hatalmas, és félelmetes gúnárnak is nekiugrott egy alkalommal, de többször nem mert, mert az udvar legnagyobb szárnyasa bizony visszacsípett a bundájába. Akkor pár napig meghúzta magát, de hamarosan újra kezdte. Egy másik alkalommal Ügyesnek, a kutyának rontott neki, szinte a lábára csimpaszkodott. Szóval senki sem örült ennek a harcias cilamilának, kivéve egy valakit, akinek remény gyúlt sárga szemében, ő volt Karmosmancsos.

Végre! Ő lesz az, a macskák büszkesége, aki elintézi azt a kis nyamvadt egeret, Ágotát. Ilyen bátorsággal könnyen legyőzi. Már csak az időt kell kivárni, amire egy kicsit rásegítek –szövögette soha nem múló bosszú tervét a vén kandúr.

Magához hívta hát Tamacskát, és elmesélte neki, mennyire veszélyes az az egér az erdőben, és hogy keresse meg, a patak környékén van általában, és intézze el. Tamacska elindult hát az erdőbe. Közben jobbra-balra forgatta fejét, ment a patakhoz. Egyszer csak hangokat hallott. Emil és Ágota volt az, épp Nándihoz tartottak. Egyszer csak megáll Ágota, és hallgatózik.

Mi van? – suttogta Emil.

– Nem hallod? Valami csörög vagy cseng.

– Az a füled. Mert én ugyan nem hallok semmit.

– Nem, nem! Megint hallom.

Ekkor már Tamacska is előrontott, és egyenesen Ágotára akart ugrani, ami nem sikerült, mert az egérke fürgén félre húzódott. Tamacska pedig beverte a fejét egy fatörzsbe. Ágota elnevette magát.

– Hah, jó vicc! Egy macska, aki csengővel hívja fel a figyelmet magára!

– Nem én tettem oda! – vágott vissza Tamacska.

– Le kéne venni rólad a csengőt – javasolta hirtelen az egér. – Megengeded?

A cicus bólintott. Emil kétségbeesetten kiabált:

– Ne, Ágota! Megőrültél? – de Ágota lerágta a csengő gyöngyöt, és jó messzire eldobta.

Karmosmancsos egész este azon gondolkodott, valami más lett Tamacskán. Már hajnalodott, mire rájött, hogy hiányzik a csengője. De hova tűnt el?