Bruttó boldogság a karneváli Vásártéren: szoknyás színpad és a legkisebb androgün táncospár

A Kalandvár (lánykorában a park a KDG-­nél) mindig is a béke szigete a karneválon. Az estébe hajló péntek délutánon (amikor a közeli Történelmi Témaparkban már fölsorakoznak a karneváli menet harcosai, gólyalábasai, tűznyelői és reformkori hölgyei­-urai) Kovács Géza, a legelső Kemény Henrik­-díjas bábművész, civilben a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója lép a Kalandvár színpadára. Illetve dehogyis lép, hozza magával a színpadot, vagy inkább az egész világot, mi meg közelebb kucorodunk hozzá, amennyire lehet (jó sokan vagyunk), hogy mindent alaposan megfigyelhessünk. Hát így járták régen a vándorbábosok a vásárokat.

Fotók: Ölbei Lívia

A zseniálisan egyszerű és nagyszerű szoknyás bábszínpadot a hátán, vagy inkább a testén hordja a bábjátékos: mintha a ráncos, bő szoknyát a nyaka köré fújta volna a szél, a feje ki se látszik. A szoknya ebben a pozícióban olyan, mint valami óriási tulipánkehely, onnan dugják ki fejüket a fából faragott bábfigurák, mind Kovács Géza kezére valók. Először is Vasilache, Vitéz László moldovai­román rokona, akinek szintén piros sipkája és vaskos humora van, ugyanúgy árad belőle az életszeretet, és ugyanúgy a pajtikáinak szólít valamennyiünket. Nagy megtiszteltetés. A megszólítás, a folyamatos kapcsolattartás nagyon fontos. Bizalom és pajtásság, de főleg partnerség; és semmi, de semmi gügyögés. Igazi kommunikációs tanfolyam egy-egy ilyen előadás. Még meg se kezdődik, és máris ragyogó mosolyok nyílnak az arcokon, és le se hervadnak a végéig. Ragyog gyerek és felnőtt, talán ez a vásári bábjáték legnagyobb csodája. Ez a belülről fakadó, színtiszta öröm. („Sose halunk meg.” Az eleven fababák tudják.) Vasilache után érkezik Vasilache felesége, akit persze a pokolba kíván ez az életművész, aztán amikor elviszi az Ördög, kénytelen megküzdeni érte. Sőt: alaposan kupán csapkodja a Halált is. A színpad szélén Takács Dániel (alkalomadtán maga is Vitéz László) furulyál.

Aztán még közelebb húzódunk, mert Kovács Géza a térdére veszi az aprócska bábforgató színpadot (mandala és univerzum), és a miniatűr bábok közreműködésével elmeséli az aranyszőrű bárány történetét. Aminek a vége: a mélyértelmű nevetés. Gondoljunk bele: aki megnevetteti, csakis annak jár a királylány keze és a fele királyság. Ezután következik, ami sose maradhat el: a gyerekek közül a legbátrabbak még közelebb húzódnak a bábjátékoshoz, hogy kérdezősködjenek, hogy megtapinthassák a kosárban pihenő pici bábokat, kileshessék, mitől forog a pici színpad, amely önmagában is szépséges, faragott­-díszített műalkotás, a bábokkal együtt. Az előadás tervezői: Majoros Gyula és Boráros Szilárd, rendezője pedig a halhatatlan mester: Kovács Ildikó.

Jaj, és el ne feledkezzünk a szoknyás bábszínpad mögött strázsáló titkos bábjátékos­-kisasszonyról, Kovács Zsuról, aki az óriás tulipánkehely észrevehetetlen hátsó nyílásán át Kovács Géza kezére adogatja Vasilachét, Vasilache feleségét, az Ördögöt, a Halált meg az evés helyett inkább móresre tanításra való nagy és félelmetes Villát is. És ő az, aki bravúros ügyességgel-­hajlékonysággal (mert hát, ugye, négykézláb) egymaga eljátssza a világ legkisebb táncospárját: Pista bácsit meg a feleségét maga Kovács Géza csalogatja elő az előadás bevezetéseképpen a színpad mögötti bokrok sűrűjéből. Nézzük a két, végig végzetesen egymásba kapaszkodó (mi mást tehetnének) ördöngös figurát, és nem akarunk hinni a szemünknek. Megvan: ez itt az androgün abból a mitikus­ mesés platóni korszakból, amikor mindenki egy volt a párjával, csak aztán az istenek kettévágták, azóta keresi boldog, boldogtalan a saját másik felét. A duó (vagy magánszám) végén aztán Zsu a levegőbe lendíti Pista bácsi feleségének pipaszár lábát, leveszi a kezéről a papucsát; és meghajol.

A bokrok mögül Weöres Sándor öltögeti csúfondárosan a nyelvét (miközben gratulál). Elvégre Kovács Zsu attrakciója bizonyos vonatkozásban megvalósítja a Kisfiúk témáira című Weöres­-vers négy sorát. Hogy: „KARESZ HÜJE / GYÖNGYI HÜJE / csak én vagyok okos / énnekem a segembe is felyem van”. A bruttó boldogság szintje látványosan megemelkedik a Kalandvárban.