Sárvár

2014.09.01. 15:29

Megegyezett a kilakoltatandó Börczy Lajos az ingatlan új tulajdonosával

Sárvár – Sem a karhatalomnak, sem a végrehajtónak nem akadt különösebb dolga hétfőn a Széchenyi utcában, ahová kilakoltatásra érkeztek: az ellenérdekelt felek egyezséget kötöttek.

Simon Erzsébet

A Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége kereste meg lapunkat a múlt héten azzal a hírrel, hogy pártfogoltjukat, Börczy Lajost a végrehajtó szeptember elsején kilakoltatja a Széchenyi utcai ingatlanából. Szerintük jogtalanul, mert egy törvényszéki ítélet a korábbi végrehajtási eljárás megszüntetésével együtt érvénytelenítette azt a devizahitel szerződést, amelynek folyományaként most mégis sort kerítene a végrehajtó a kilakoltatásra.

Börczy Lajos még 2004-ben vett fel 13 millió forint összegű svájci frankos kölcsönt, amit teljes egészében lakásvásárlásra fordított a volt feleségével. Az Esze Tamás utcában vett ingatlant, s a hitel fedezetéül az a Széchenyi utcai ház szolgált, amelyben Börczy Lajos született és állítása szerint hatvan esztendeje él. Miután a férfi egy idő után nem tudta fizetni a kölcsön részleteit, a pénzintézet árverésre bocsátotta az ingatlant, amely máig több kézen is keresztülment. Pereskedések kezdődtek, a Sárvári Járásbíróság végrehajtást, illetve kilakoltatást is elrendelt. Börczy Lajos mindent megfellebbezett, született is több jogerős törvényszéki ítélet: a bíróság például megsemmisítette a végrehajtó egyik intézkedését, mellyel felszólította Börczy Lajost az Esze Tamás utcai ingatlan kiürítésére.

Dabasi Tamás (balról) és Börczy Lajos a devizahitel fedezetéül szolgáló ingatlan előtt hétfőn (Fotó: Pajor András)

A Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége elnöke, Dabasi Tamás állítja, a bíróság a korábbi végrehajtási eljárás megszüntetésével együtt érvénytelenítette a devizahitelszerződést, következésképp szerinte minden abból eredő probléma semmis. A végrehajtó, Asztalos Árpád korántsem így látja a helyzetet. A tegnapi kilakoltatás időpontját és lebonyolítását ugyanis ő jogszerűen tűzte ki a Sárvári Járásbíróság végrehajtást elrendelő határozata alapján. Ennek az eljárásnak pedig semmi köze a devizakölcsönhöz.

A szerteágazó ügy legutóbbi mozzanatával kapcsolatban dr. Tóth András törvényszéki szóvivő arról tájékoztatta lapunkat, hogy Börczy Lajos és a jogi képviselője a Sárvári Járásbíróságon egyezséget kötött tavaly májusban a Széchenyi utcai ház jelenlegi tulajdonosával. A megállapodás szerint Börczy Lajos vállalta, hogy tavaly augusztus elsejéig kiüríti az ingatlant. Ezt nem tette meg, így több fokozatban elindult a végrehajtási eljárás. Ennek a végeredményeként a járásbíróság elrendelte a karhatalom közreműködésével történő lakáskiürítést. Börczy Lajos ez ellen nem fellebbezett.

Ám tegnap sem a rendőröknek, sem a végrehajtónak nem akadt dolga: Börczy Lajos egyezséget kötött az ingatlan jelenlegi tulajdonosával, hogy legkésőbb harminc nap múlva kiüríti a meglehetősen romos házat.

Kapcsolódó cikkek:

Hétfőn kilakoltatná a végrehajtó Börzy Lajost a sárvári szülőházából

A devizahitelest kiköltöztetik, ugye?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!