Véres öldöklés a kőkorszaki asszonyokért
2008. június 9. 09:11
Az újkőkorban a férfiak öldöklő küzdelmet folytat(hat)tak a nők birtoklásáért - derült ki egy angol kutatásból, amely azt bizonyította be, hogy a teremtés koronái mire lehettek képesek a társszerzés érdekében.
Korábban
Talheim délnémet község mellett még az 1980-as években tártak fel egy hétezer éves tömegsírt, ám csupán a legújabb vizsgálati módszerek segítségével sikerült a kutatóknak kideríteni az áldozatok származási helyét, megkülönböztetve a helyi és az idegen törzsek képviselőit. A Durhami Egyetem tudósai által irányított kutatás során, amelyben a Londoni és a Wisconsini Egyetemek kutatói, valamint a német kormányzati testület képviselői vettek részt, 34 elégetett tetem csontvázát vizsgálták.
Az áldozatokat egyetlen, három méter hosszú gödörben földelték el. Többségüket a koponyájuk baloldalára, feltehetően egy kőbaltával mért ütéssel ölték meg. A kutatók feltételezése szerint megkötözték és kivégezték őket. Másokat hátulról, feltehetőleg menekülés közben nyilaztak le. A kutatók a fogakból vettek mintát, amelyben stroncium-, szén-, valamint oxigénizotópok szintjét határozták meg.
Ezek az adatok egyrészt arról a földrajzi térségről árulkodnak, ahol az illető felnőtt, ugyanis a stroncium egy meghatározott korig épül csak be a fogakra, a szintje pedig arra a vidékre utál, ahol az illető gyerekeskedett. A vizsgálat másrészt a táplálkozásról szolgáltat adatokat: a fogak "földrajzi jellemzői" arról árulkodnak, hogy az áldozatokat, egy helyi közösség tagjait egy szomszédos törzs mészárolta le i.e. 5000 körül.
A mostani vizsgálat kezdete előtt a kutatók úgy vélték, hogy a legyilkolt helyi csoport tagjai között néhány nő is van. Ám az áldozatok geográfiai elkülönítésére szolgáló stronciumvizsgálat azt derítette ki, hogy az asszonyok idegenek voltak. A legyilkolt helyi áldozatok között gyerekek voltak, viszont a kutatók nem akadtak egyetlen nő földi maradványára sem.
A vizsgálatot irányító Alex Bentley szerint a legegyszerűbb magyarázat, hogy a törzs asszonyait foglyul ejtették. "Úgy tűnik, a közösséget kiszemelték, ahogy ez a vetekedő törzsek közötti háborúskodásban elő szokott fordulni. Ilyen háborúskodás szűkös élelmezési és egyéb források, valamint a terület viszonylagos túlnépesedése miatt is kitörhetett abban az időben Közép-Európában, ám a nők is kiválthattak egy azonnali támadást" - mondta.
S míg a helyi törzs asszonyait a támadók megkímélték, az idegenek asszonyai áldozatul estek. Nyitott kérdés, hogyan haltak meg, hiszen a támadó csoport tagjai lehettek. "Amit tudunk, az az, hogy a helyi törzs asszonyai voltak a támadás célpontjai, ugyanakkor rejtély, hogy mi lehetett a többiek szerepe" - mondta Alex Bentley.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.