2014.10.09. 11:58
Kívül-belül megújult a Pálos Károly központ
Szombathely - Átadták a Pálos Károly központ felújított épületét a Domonkos utcában.
Nyár elején kezdődtek a korszerűsítési munkálatok. Elvégezték a homlokzat szigetelését és színezését, nyílászárókat cseréltek, megújult a csapadékvíz-elvezető rendszer és a tető, valamint teljesen akadálymentesítették az épületet.
Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere az átadó ünnepségen elmondta: egy társadalom erejét az mutatja, hogyan bánik a rászorultakkal, Szombathely ebben is példát mutat, hiszen jól működik a város szociális ellátórendszere.
Balról jobbra Károlyi Ákos aljegyző, Puskás Tivadar polgármester, Kulcsár Lászlóné. Fotó: Médiaközpont
Kulcsár Lászlóné, a központ vezetője felidézte az intézmény történetét. Az épület 1961-ben készült el, 28 éven át óvodaként működött, később kisegítő iskola és nevelési tanácsadónak adott helyet. 1992-ben kezdték szociális célokra használni, itt kezdte meg működését a Szociális Szolgáltató Központ, amely családsegítéssel, idősellátással foglalkozott, de népkonyhát és krízisszállót is magába foglalt. 1997-ben gyermekvédelmi szolgáltatással bővült a feladatköre. 2010-ben egyesült a szolgáltató központ és a családsegítő szolgálat, és létrejött az új, komplex feladatellátású intézmény. 1991-óta nem végeztek komolyabb átalakítást az épületen. A mostani felújítással jobbak lettek az itt dolgozók munkakörülményei, kulturált, szép környezetben fogadhatják az ügyfeleket, és energetikai szempontból hatékonyabb lett a fenntartás.