Sport

2014.10.13. 12:30

Történelmi magyar győzelem szombathelyi pilótával a volánnál

Körkép - Sporttörténelmi sikert ért el az Oxxo Energy Truck Race Team szombathelyi pilótája, Kiss Norbert: megnyerte a 2014-es kamionos Európa-bajnokságot.

Tóth Gábor

A magyar kamionsport történetének legnagyobb eredményét produkálta Kiss Norbert azzal, hogy megnyerte a FIA kamionos Európa-bajnokság 2014-es sorozatát. Az Oxxo Energy Truck Race Team pilótája úgy érkezett meg az utolsó versenyre, La Mansba, hogy vezette a pontversenyt, de mindössze hat ponttal a második, hét ponttal a harmadik helyen álló riválisa előtt. Ám a szombathelyi kamionos elbírta a nyomást, parádés hétvégét produkált Franciaországban, kétséget sem hagyott afelől, hogy kit illet az Eb-arany.

Kiss Norbert, a 2014. évi FIA kamionos Európa-bajnokság győztese. Mögötte a társ , a sok nagy csatát megélt MAN kamion
Fotó: Oxxo Energy Truck Race Team

- Felemelő érzés volt Európa-bajnokként áthaladni z célvonalon, elérzékenyültem, percekig meg sem tudtam szólalni - fogalmazott Kiss Norbert. - Nagyon nehéz év van mögöttünk, megharcoltunk ezért a sikerért, érthető, hogy volt néhány megható pillanat, ölelés a csapattagok között. Az évet jól kezdtük, aztán akadt néhány technikai hibánk, kaptunk egy-két eléggé erős, vagy inkább megkérdőjelezhető büntetést, de minden nehézségen túlléptünk. Jókor jött az augusztusi nyári szünet, a csapat rengeteget dolgozott a kamionon, és az évad második felére, az utolsó négy versenyre már kiváló állapotban tértünk vissza. Elbírtunk, kibírtunk mindent és valóra váltottunk egy álmot. A Oxxo csapat nyolc éve versenyez. Az első pilótáját, Szobi Balázst egy tragikus balesetben veszítette el. Most Balázs álmát is valóra váltottuk. Nagyon örülök, hogy ennek a remek társaságnak a tagja lehetek. És nagyon örülök annak is, hogy rengeteg magyar embernek sikerült örömet okoznunk az Eb-győzelemmel. Számtalan gratulációt kapunk az egész országból, jönnek az e-mailek, csörögnek a telefonok. Magam is meglepődtem azon, hogy mennyien szurkolnak nekünk. Vasárnap este a nemzetközi szövetség, a FIA hivatalosan is lezárta az évet La Mansben, kiosztották a díjakat. Aztán a csapat tartott egy nem hivatalos bulit is. Örültünk a sikernek, örültünk egymásnak, jó volt a hangulat, de nagyon fáradtak voltunk. Még néhány napnak bizonyára el kell telnie, hogy csillapodjon bennünk az eufória, hogy megnyugodjunk. Most beiktatunk egy nagy pihenőt, kiélvezzük a győzelmet, és vélhetően otthon tartunk egy hivatalos évzárót igyekszünk mindenkinek megköszönni a segítséget. A távolabbi jövőről egyelőre nem eset még szó. Annak mindenesetre nagyon örülnék, ha az Európa-bajnokság mezőnye a 2015-ös szezonban a Hungaroringet is érinteni. Egyébként nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy Magyarországra is eljöjjön a sorozat.

A 2014-es sorozat még május végén kezdődött. Nyolc csapat 23 versenyzője kezdte meg a szezont. A mezőny sorrendben Misano (Olaszország), Navarra (Spanyolország), Nogaro (Franciaország), Österreichring (Ausztria), Nürburgring (Németország), Most (Csehország), Zolder (Belgium), Jarama (Spanyolország) és Le Mans (Franciaország) pályáin rótta a köröket - minden helyszínen négy futamot rendeztek (kettőt szombaton, kettőt vasárnap). A 29 éves Kiss Nobert 2011-ben csöppent a kamionsport világába, három versenyen bizonyította tehetségét. A 2012-es szezon is csonkára sikeredett, a kamion ugyanis későn készült el, és egy baleset is akadályozta a csapatot. A tavalyi esztendő volt az első, amikor a szombathelyi pilóta egy versenyt sem hagyott ki, remekül teljesített, éppen csak lecsúszott a dobogóról, a negyedik helyen végzett. A 2014-es sporttörténelmi Eb-aranyérmet pedig többek között nyolc elsőfutamos győzelemmel szerezte meg. A fejlődés szemmel látható mind a csapat, mind a pilóta esetében.

Végeredmény 2014, pilóták: 1. Kiss Norbert (magyar, MAN) 401 pont, 2. Jochen Hahn (német, MAN) 383, 3. Antonio Albacete (spanyol, MAN) 377. Csapatok: 1. Truck Sport Lutz Bernau (MAN) 621 pont, 2. Buggyra Int. Racing System (Freightliner) 576, 3 Team Reinert Adventure (MAN) 533, 4 Oxxo Energy Truck Race Team (MAN) 459.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!