Foci

2014.10.13. 14:25

Megye I: a kilencedik kör válogatottja

Megyei körkép - A labdarúgó megye I kilencedik játéknapján több derbit is rendeztek, s csupán két győztes csapat volt. A Várpalota bravúrt aratott, a Péti MTE idegenben szerzett nagyon fontos három pontot. Íme a forduló válogatottja!

Horváth Gábor

Hat találkozó végződött döntetlenre a labdarúgó megyei első osztály kilencedik fordulójában, amely jól jelzi, mekkora csatákat vívtak a résztvevők.

A hétvége meglepetését kétségkívül a Várpalota szolgáltatta, a Bányász hazai pályán 4:3 arányban legyőzte a címvédő úrkúti együttest. A VBSK alakulatából a kapus Hardi János, a duplázó középpályás Dudás Ádám, valamint utóbbi poszttársa, a harmadik percben betaláló Bogdán István került be csapatunkba.

A Péti MTE is dicsérhető, hiszen az idén eddig igencsak visszafogott gárda a jó formában lévő Gyulafirátót otthonából tudta elhozni a három pontot (2:4). Szabó Patrik kétszer volt eredményes, Dunavölgyi Richárd pedig biztos oszlopát jelentette a védekezésnek. A Herend és a Sümeg igazi alsóházi derbit vívott. Az összecsapás 1:1-es döntetlent hozott, a hazaiaknál Erdősi Xavér, a vendégeknél Hegedűs Dániel teljesítményét emeltük ki. Bár nyerni megint nem tudott, hosszú idő után szerzett ismét pontot a Peremarton, amely stabil játékot mutatott a Balatonalmádi ellen (0:0). A hazaiak szempontjából mindenképpen előremutató, hogy nem kaptak gólt, amelyben Czipp Józsefnek is elévülhetetlen érdemei vannak.

Az Ajka Kristály már hatodik döntetlenjét játszotta ebben a szezonban. Ezúttal a Csetény volt a partner (2:2). A vendéglátóknál Falusi Róbert produkciója ért nálunk hétvégi válogatottságot.

A játéknap legnagyobb rangadója, az Öskü és a Fűzfői AK összecsapása nem hozott találatot. Az éllovas Öskünél hosszú pozitív sorozat szakadt meg, az együttes hat győztes meccs után nem tudott ismét nyerni, ami a vendégek teljesítményét dicséri. Nyári Dániel kimagasló játékkal járult hozzá a FAK pontszerzéséhez.

Az Alsóörs és a Tapolca sem bírt egymással (2:2) a fordulóban. A Balaton-partiak mindkét gólját Osvald Ádám szerezte idegenben, így a pétfürdői Szabó mellé ő került támadó egységünk másik helyére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!