Három Oscar-díjjal kitüntetett filmet állítottak színpadra

A király beszéde című történelmi filmdráma 2011-ben aratott az Oscar-díj átadón, a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb színésznek járó szobrocskát is felsorakoztatva. A filmből készült színpadi változatot Magyarországon először a kaposvári Csiky Gergely Színházban állították színpadra, ezt az előadást hozták el a Bartók nagytermébe.

A parádés felütésnél 1925. október 31-én, a Wembley stadionban várjuk, hogy Albert, York hercege (Hüse Csaba) első alkalommal szóljon rádión keresztül a BBC hallgatóihoz. Hiába, ő ugyanis akadó nyelve miatt újabb kudarcélményt gyűjt be szigorú apja, a királyi család, miniszterei és alattvalói előtt, egyedül maradva dadogásával és a rémisztő mikrofonnal. Felesége, Elizabeth (Nyári Szilvia) megelégeli a megaláztatások sorát, és az beszédterapeutát, az ausztrál Lionel Logue-t (Sarkadi Kiss János), és Johnsson néven bejelenti hozzá gátlásokkal küzdő királyi párját. A dráma gerincét kettejük küzdelme adja hol egymással, hol az uralkodóhoz méltatlan beszédhibával. A két ember merőben más közegből érkezvén érthetően nehezen találja meg a másikhoz a kulcsot, ám a darab végére kibontakozik az üzenet, lehetséges a barátság különböző társadalmi rétegekből érkező, eltérő személyiségű emberek között is, ha valamely cél érdekében egyenlővé válnak.

A bukott színész és a kötelességekkel terhelt trónörökös ugyanúgy érdeklődik a repülőmodellek iránt

Lényegében a szerző, David Seidler számára elegendő lehetett volna kétszemélyes drámát írni, s a szükséges háttérinformációkat - mint V. György halála, vagy hogy Albert fivére lemond a trónról, így őt hamarosan királlyá koronázzák - narrátor szájába adva könnyedén végiggördítenie főhősei konfliktustörténetét, ám ő nem ezt a megoldást választotta.

Az arénaszerű, a nagy nyilvánosság nyomását mindvégig hangsúlyozó díszletben (tervező: Csík György) értelmező, magyarázó életképeket is beépít a királyi udvar intrikáival fűszerezve, történelmi kitekintést mutatva.

Mivel a dramaturgia csak a két főhős jellemét dolgozza ki kellőképpen, nem csoda, hogy az őket játszó két színész vállán nyugszik az előadás, a többiek (Myrtle - Varga Zsuzsa; Cosmo Lang - Spindler Béla; Winston Churchill - Lecső Péter; David - Kelemen József; V. György - Hunyadkürti György; Stanley Baldwin - Karalyos Gábor; Anyakirálynő - Csonka Ibolya; Mrs. Wallis Simpson - Varga Inci) alakítása a korrekt megvalósításra szorítkozik. Kettejük szerepformálására viszont soká visszaemlékezhetünk, különösen Hüse Csaba parádés alakítására, ahogy az egyenes gerincű, magát méltósággal tartó királyi sarj küzdelmét és szenvedését, szorongását, elesettségét ábrázolja életszerű fogyatékosságával emberivé téve. Funtek Frigyes rendezése teret enged ennek a törekvésnek csakúgy, mint a vizuális technika használatának a történelmi közeg plasztikus ábrázolására, és nem fél az előadás ritmusát erősen visszafogni, éreztetve a folyamat drámai hosszúságát, alaposan betekintést engedve mindkét vezérfigura jellemébe.

A rendező bátorsága, hogy ilyen előéletű textushoz nyúljon, végül meghozta eredményét, hiszen egy apró színpadi katarzisokkal tűzdelt, kitűnő és elgondolkodtató előadást hozott létre, bebizonyítva, hogy nem fakult kaposvári színház fénye.