2014.10.14. 17:25
Megkezdődött a balatoni haltelepítés
Keszthely - A napokban megkezdte az őszi haltelepítést a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Természetesen a tó zalai részén is kerül majd hal a Balatonba.
A tógazdaságok őszi lehalászásait követően kerül a Balatonba a „termés", a friss halállomány. A múlt héten a déli és az északi parton több helyszínen háromnyaras pontyokat engedtek új lakóhelyükre a társaság munkatársai.
Az éves telepítési mennyiség pontyból 300 tonna, melynek eddig egy része került a Balatonban, a többit az elkövetkezendő hetekben telepítik. Ezenkívül tihanyi vízbe eresztéssel 200 kg háromnyaras compó és 150 kg háromnyaras vörösszárnyú keszeg is a Balaton lakója lett már a napokban.
A múlt heti munkálatokkal az egyik irmapusztai tó lehalászása megtörtént, és a telepítés első üteme befejeződött. Ezen a héten a halgazdaság egy másik tavának vízeresztését végzi a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., a telepítések pedig jövő héten folytatódnak majd, elsősorban a déli, majd az északi parton. A Balaton körül összesen közel húsz településnél engednek halakat a vízbe. A zalai partszakaszra is érkeznek halak, itt előreláthatóan november elején engedik majd vízbe őket.
Ősszel – a pontyon kívül – még 60 ezer darab egynyaras süllő is kerül a tóba. Minden telepítés időpontja és helyszíne figyelemmel kísérhető egyébként a cég hivatalos honlapján, és mindegyik helyszínen örömmel látják a horgászokat. A helyi horgászegyesületek vezetői külön meghívást is kapnak a telepítésekre, de rajtuk kívül is mindenki megfigyelheti, hogy hol, mennyi és milyen hal kerül a tóba, melyek aztán várják pecásokat.