Kultúra

2014.10.15. 16:30

Iskola a háború sodrában

Szombathely - Hogyan élte meg egy szombathelyi iskola, a civil lakosság az első világháború éveit? Erről szól a kedden délután megnyílt kiállítás a Zrínyi iskolában.

Némethy Mária

Egészen különleges módon mutatja be egy kiállítás a Nagy háború , azaz az első világháború történetét a Zrínyi Ilona Általános Iskolában. Két hagyatékot, a frontról is tudósító Urai Dezső rendkívüli képanyagát, valamint a császári és királyi haditengerészet tizedesének, Mayer Józsefnek háborús képeslapgyűjteményét, és az iskola korabeli dokumentumait lehet megtekinteni a tablókon. Mindez elsősorban a Zrínyiben tanuló diákok családi hagyatékából gyűlt össze.

A kiállítás rendkívüliségét jelzi, hogy Harangozó Bertalan kormánymegbízott nyitotta meg kedden délután. Ő azt hangsúlyozta a megnyitón résztvevő sok tanár és diák számára, hogy a múltat fel kell dolgozni, beszélni róla, mert tanulságainak levonása után lehet szilárd alapokra helyezett jövőt építeni. Figyelmeztetett arra: az első világháborúnak - amelynek közel 10 millió katona és a járványok miatt ugyanannyi civil áldozata volt - máig érezzük a hatásait. Arra is gondolnunk kell, hogy most is vannak háborúk, nem is olyan régen itt, megyénk szomszédságában is zajlott a délszláv háború. Fodor István tankerületi igazgató az 1886-ban indult iskola szellemiségéről beszélt, arról, milyen nehéz időszaka volt a háború, amikor hadikórházat rendeztek be épületében, a diákoknak pedig a mai Savaria Múzeumban kellett tanulniuk.

A háborús évek megpróbáltatásait egy műsorral elevenítették fel a kiállítás megnyitóján. Korabeli dokumentumokból rajzolódott ki, hogy hirtelen milyen nagy lett a szegénység, az éhínség, hány tanár halt hősi halált a fronton, majd később a spanyolnáthában, hogyan kerestek pártfogó nőket, férfiakat az árvák felneveléséhez, milyen fontos volt hadikölcsönöket jegyezni, fémet és adományként pénzt gyűjteni.

Kis Gábor igazgató vetített képek segítségével élményszerűen foglalta össze az iskola 1914-1918 közötti történetét. A diákok igazi útravalót kaptak, s bizonyára szívesen tanulmányozzák a tablók értékes képanyagát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!