A Nagy háború papíron, kártyákon és képeken: kiállítás Bicskén

A jogász Facsar Mihály military-gyűjtő, felesége óvónő és bábművész, mindig különleges installációkat hoznak létre. Ezúttal az első világháborút idézték meg a helyi dokumentumok és életszerű „díszletek” árnyékában. A lövészárkokat a nyers akácrönkök és -deszkák, az egymásra tornyozott, megtöltött kenderzsákok, s a lehullott őszi falevelek tették hitelessé. A megható és bensőséges ünnepségen a csákvári Harangvirág dalkör katonadalokat énekelt, emlékeinkből előbúvókat, s sohasem hallott szépséges szomorúságokat. „Mikor mentem Galícia felé, még a fák is sírtak ” A száraz fából felállított útjelző táblák is szomorú emlékű európai helyeket mutattak – Trianon, Verdun, Szarajevó – a mostani, bicskei helyszíntől ma is pontosan ugyanannyi kilométerre eső, ám száz év távolába süllyedt, a háborús eseményeket némán őrző városokról.

A megnyitón a Magyar Királyi Szent István III. Honvéd Gyalogezred Hagyományőrzői korhű, csukaszürke egyenruhában vonultak be a selyemzászlóval – dédapáink keltek életre hirtelen (Fotó: Ivanics Imre)

A Magyar Királyi Szent István III. Honvéd Gyalogezred Hagyományőrzői korhű, csukaszürke egyenruhában vonultak be a selyemzászlóval, dédapáink keltek életre hirtelen. Kártyáztak a zöldre festett katonaládán a magyar kártyával, a lapok szétszóródtak a riadó hangjaira A halál árnyékában is a mindennapi csip-csup mozzanatok jelentették az életet. S a bizakodás, hogy hazatérnek. És a tábori levelezőlap-váltások. Iszonyatos veszteséget szenvedtek a magyarok, majd a legnagyobbat: az ország megcsonkolását: Trianon. Fotográfiák, a bicskei hősi halottak névsora látható a különleges rekvizitumok, a háborús kártyák kinagyított és eredeti méretű lapjai mellett. Az ország neves kártyaszakértője, Jánoska Antal nyitotta meg a kiállítást, amelyet három felekezet papja áldott meg: Varga Imre katolikus plébános, Szabó Ferenc református és Rácz Lajos baptista lelkészek. Varga Imre atya személyes emlékét idézte csöndes, szótalan természetű nagyapjáról, akitől életében először hallotta a Ha kimegyek a doberdói harctérre dal sorait. Később tudta meg, hogy nagyapja szeme láttára halt meg két bajtársa, s ő sértetlenül tért haza, nehéz emlékeit örökre magával cipelve.

A magyarok számára vesztes háborút még egy vesztes háború követte, majd a kényszerű hallgatás évei, s a felejtés pora. Az országszerte tartott megemlékezés-sorozat a magyar történelem eme fehér foltját igyekszik ismertté tenni, s az el nem gyászolt hőseinket és áldozatainkat, a szinte valamennyi magyar család akkor halottját békében elgyászolni – fejtették ki a kiállítás megalkotói, a Facsar-Veszeczky házaspár.

A terem csordultig megtelt, generációk találkoztak e méltó és szomorúságában is felemelő ünnepen. A fiatalokat és gyermekeket elkísérték olyan idősek, akik kisgyermekként még találkoztak az első háborúból hazatért nagyapákkal, dédapákkal azok öreg korában. Sok szép fiatal egyenruhás férfi azonban örök fiatalként tekint le a mai nemzedékre a régi fotográfiákról. Testük idegen földben és a magyar szívekben nyugszik mindörökre.