2014.11.07. 17:42
Hiába hívta Petőt a Haladás
Balatonfüred – A Nagyatádon aratott múlt heti siker után Pető Tamás edző esetleges eligazolása tartotta lázban a helyi focidrukkereket.
Pető Tamás, a labdarúgó NB III-ban szereplő Balatonfüredi FC vezetőedzője nemet mondott a Haladásnak. A szombathelyi egyesület fél évre hívta a szakembert Szentes Lázár mellé pályaedzőnek, ám végül az egykori válogatott nem tudott megegyezni az NB I-ben a kiesés szélére sodródott klubbal, így marad a Balaton-partiaknál, akik az előző körben 2:0-ra, simán nyertek Nagyatádon.
– Az eredmény ellenfelünkre nézve hízelgő, hiszen végig a mi akaratunk érvényesült – kezdte az edző. – Nem idegeskedtem az eredmény miatt egy percig sem, jó volt nézni a csapatomat – tette hozzá.
Szombaton 13.30 órától a jelenleg a dobogó harmadik fokát elfoglaló Győri ETO II látogat Balatonfüredre.
– Éppen tíz pont választ el bennünket, de ha visszanézem a meccseinket, akár kettő is lehetne a különbség egy kis szerencsével. Nem tudjuk, milyen kerettel érkezik hozzánk az ETO, ki játszik vissza a felnőttcsapatból, de azt gondolom, ez mellékes is. Szerintem hazai pályán esélyünk van a győzelem megszerzésére és ezért mindent meg is teszünk majd – szögezte le a tréner.
A fürediek közül Szabó Levente eltiltott, a múlt héten összeszedett piros lapja miatt nem számíthat rá Pető Tamás szakvezető.