Celldömölk

2014.11.13. 18:55

Megkezdte a munkát a testület: hárman a város élén az új ciklusban

Celldömölk - Két alpolgármestere lesz ezentúl a városnak, változott a bizottsági struktúra is. Csütörtökön munkához látott a képviselő-testület.

Ölbei Lívia

Ahogy Fehér László polgármester már az ünnepélyes eskütétel alkalmával jelezte, a csütörtöki képviselő-testületi ülésen két alpolgármesterre tett javaslatot, az eddigi alpolgármester – és képviselő –, Söptei Józsefné, valamint a kívülről érkező Lengyel László személyében. Söptei Józsefné 4 érvénytelen és 7 érvényes szavazott kapott, vagyis végül 7 igennel bólintott rá a testület a polgármesteri javaslatra. Lengyel Lászlót ugyancsak 7 igennel, négy nem szavazat mellett választották meg alpolgármesternek. A 4 képviselőt számláló Fidesz-KDNP-frakció, élén Bakó István frissen megválasztott képviselővel, hangot adott annak a véleményének, hogy nem az újonnan megválasztott alpolgármester személye, hanem az intézkedés ellen van kifogásuk: szerintük a városnak nincs szüksége két alpolgármesterre.

Alpolgármesteri eskü. Balról Söptei Józsefné, jobbról Lengyel László, középen Fehér László. A háttérben Farkas Gábor jegyző. Fotó: Szendi Péter

Fehér László polgármester egyebek mellett azért tartotta fontosnak, hogy a város éljen a törvény adta lehetőséggel, mert úgy véli: például a 2020-ig igénybe vehető EU-fejlesztési pénzek megpályázásához, a város érdekeinek megfelelő képviseletéhez szükség volt erre a bővítésre. A kívülről, azaz nem a képviselő-testületből, érkező alpolgármesternek szavazati joga nincs, tanácskozási joggal bír a testületben.

Egyik alpolgármester sem főállásban végzi az alpolgármesteri munkát. A celldömölki születésű Lengyel László végzettsége szerint politológus, Fehér László első ciklusában a polgármester személyi titkára volt, aztán 2006-tól 2010-ig városi képviselőként tevékenykedett, az elmúlt 4 évben pedig ő állt a celli városi tévét működtető nonprofit kft. élén, ügyvezetőként. A csütörtöki testületi ülésen bejelentette, hogy a két munkakör összeférhetetlensége okán ügyvezetői pozíciójáról azonnali hatállyal lemond. Megalakították a bizottságokat is, a struktúra a társadalmi, ifjúsági és külkapcsolatok bizottságával bővült. A közbeszerzési bizottságba a Fidesz-KDNP-frakció nem kívánt tagot delegálni. A bizottsági helyekről a Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület és a Fidesz-KDNP előzetesen egyeztetett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!