Szombathely

2014.11.21. 16:25

Szent Márton ünnepe az egyházmegyében

Több napon át ünnepelte a Szombathelyi Egyházmegye védőszentjét, Szent Mártont. Répcelakon, Nemeskoltán, Sárváron, Jánosházán, Kőszegen is tartottak Szent Márton-napot: játékos foglakozásokkal, színdarabbemutatókkal, lampionos felvonulásokkal.

Szombathelyen évek óta hagyomány, hogy Szent Márton ünnepének előestéjén a Werner-kórus közreműködésével közösen énekelik a papok és a hívek a zsolozsmát a Székesegyházban. Az ünnepre a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozók keresztje és a Mária-ikon is Szombathelyre érkezett. Valósítsuk meg Szent Márton példája nyomán a szolidaritás kultúráját, mondta beszédében Veres András megyés püspök. Több ezren vettek részt a vesperást követő lampionos felvonuláson.


Udvardy György pécsi püspök volt a főcelebráns az ünnepi szentmisén
Fotó: Szombathelyi Egyházmegye

November 8-án délelőtt került sor a Szent Márton-napi ünnepi szentmisére a szombathelyi Székesegyházban Udvardy György pécsi megyés püspök vezetésével. Szentbeszédében kiemelte: Szent Márton a cselekvő szeretetre mutatott példát az embereknek. Cselekvés nélkül, konkrét tettek nélkül semmit sem ér a szeretet. A szentmise végén közösen imádkoztak a Szent Márton-oltárnál az egyházmegye papjaiért és híveiért, felidézve a védőszent életének egy-egy követendő példáját.

November 9-én Szombathelyen a Szent Márton-templomban mutatott be ünnepi szentmisét Veres András megyés püspök, aki megnyitotta a 2016-os Szent Márton Jubileumi Évet előkészítő időszakot is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!