Lóerő

2014.11.27. 13:30

Biztosításváltás: hétfő éjfélig kell beérkezniük a kérelmeknek

Már csak néhány napjuk maradt az autósoknak arra, hogy eldöntsék, lecserélik-e év végi évfordulós kötelező biztosításukat, vagy sem.

Szabó Zoltán

A statisztikák szerint a díjértesítőkből megismert magasabb díjak miatt a váltás mellett döntők meglepően magas összegű megtakarítást tudtak elérni: 38 százalékuk tudott legalább 7500 forinttal kedvezőbb díjú szerződést kötni úgy is, hogy jóval több, mint harmaduk nem a legolcsóbb ajánlatot választotta. Az eddigi váltók több mint negyede tudott idén is 10 ezer forint felett spórolni. Érdemes tehát minden érintett autósnak díjkalkulációt végeznie, és mielőbb döntésre jutnia: a felmondásoknak ugyanis hétfő éjfélig el kell jutniuk az érintett biztosítókhoz. A piacvezető biztosításközvetítő portál az előző évek statisztikái alapján arra számít, hogy sok autós az utolsó napok során jut döntésre, ami további mintegy 50 ezer autós rohamát vetíti előre.

A december végi évfordulós szerződések felmondásának tehát legkésőbb december 1-jén éjfélig a biztosítókhoz igazoltan be kell érkezniük. A december 1-jei határidő ugyanakkor csak a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, Új szerződés megkötésére egészen december 31-ig van lehetőség. A tapasztalatok azt mutatják, hogy Idén is folytatódik az a tendencia, hogy a szerződők egyre nagyobb része az ár mellett más szempontokat is mérlegel, legyen az az adott biztosító neve, vagy az általa kínált egyéb szolgáltatások

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!