2014.11.28. 16:00
Kosárlabda: Vasárnap a MAFC-ot fogadja a Körmend
Körmend - Vasárnap 18 órától a 11. forduló mérkőzését játssza le hazai pályán az Egis Körmend férfi kosárlabdacsapata az újonc MAFC együttese ellen.
Sopronban sem sikerült megszereznie második sikerét a Körmendnek. Bár megint volt egy jó időszak, amikor jelentős hátrányból állt fel a csapat, ez ismét kevés volt a végső sikerhez, mert az ellenfélnél újra akadt egy remek napot kifogó játékos. Ezúttal Milos Boriszov bizonyult tarthatatlannak. Az ő extra kosaraival ismét ellépett és győzött a Sopron. Érthető módon csalódott volt a találkozón remek teljesítményt nyújtó csapatkapitány, Ferencz Csaba is.
Marko Popadics Sopronban jól játszott. Most is szükség lesz a pontjaira. Fotó: Szendi Péter
– A legfontosabb tanulság az, hogy csak csapatként van esélyünk. Bár nem indultunk rosszul, de aztán egyénieskedve, rosszul játszottunk, ismét bebizonyosodott, hogy ez nem vezet sehová. Aztán a harmadik negyedben csapatként tudtunk játszani, elsősorban a védekezést emelném ki, és ki is egyenlítettünk, De elfogyott az erőnk abban, hogy visszakapaszkodtunk. Nincs mese, vasárnap nyernünk kell! Jó kis csapat a MAFC, van két hosszabbításban elért győzelmük, felszabadultan, teher nélkül érkezhetnek hozzánk. A mi helyzetünk pedig cseppet sem irigylésre méltó. Én úgy látom, hogy ez számunkra élethalálharc lesz. Sajnos erről kell beszélni, hogy ilyen mérkőzést játszunk az újonccal, a tabella legalján elhelyezkedve. Soha sem gondoltam volna, hogy ez Körmenden előfordul. Nincs értelme taktikáról beszélni, nekünk most egy esélyünk van: nyernünk kell!
A soproni meccs után két napja maradt a piros-feketéknek arra, hogy felkészüljenek.
1. Sopron 9 8 1 762 661 0.944
2. Kecskemét 8 7 1 669 595 .938
3. Atomerőmű 9 7 2 754 633 .889
4. Falco 9 7 2 848 742 .889
5. Fehérvár 8 5 3 711 673 .813
6. Kaposvár 9 5 4 765 745 .778
7. PVSK 9 4 5 733 731 .722
8. Szedeák 8 3 5 632 701 .688
9. Nyíregyháza 9 3 6 702 744 .667
10. Jászberény 9 3 6 757 821 .667
11. MAFC 8 2 6 571 697 .625
12. ZTE 8 1 7 596 685 .563
13. Körmend 9 1 8 682 754 .556