2014.11.28. 17:45
Virágos ország - Vasi települések is kaptak díjat
Megyénkből Sárvár, Dozmat, Nagyrákos és Petőmihályfa is meghívást kapott a Virágos Magyarországért verseny pénteki díjátadójára.
Évente közel 300 település nevez be a Magyar Turizmus Zrt. által szervezett innovatív hazai megmérettetésre, a „Virágos Magyarországért" környezetszépítő versenyre. Az idei év díjait pénteken délelőtt a Várkert Bazárban osztották ki.
Sárvár, Esze Tamás utca 62. A díjazott város legvirágosabb utcarészlete Kissné Babos Krisztinával. Fotó: Archív, Horváth Csaba
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. közös fődíját város kategóriában Siófoknak, falu kategóriában Balatongyöröknek ítélték oda, amely egyben feljogosítja a két települést Magyarország képviseletére a 2015-ös európai versenyen. A díjakat dr. Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár és dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója adta át a települések polgármestereinek.
A díjátadók között a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. mellett számos kormányzati és civil szervezet képviselteti évről évre magát. A verseny jelentőségét mutatja, hogy Magyarország miniszterelnöke is a díjat felajánlók között szerepel: az idén Százhalombatta és Ordas kapták ezt a rangos miniszterelnöki elismerést.
A Belügyminisztérium Kozárdnak, Várdának, Bakonykútinak, Mosonmagyaróvárnak, Szentesnek és Szerencsnek nyújtott át díjat. Személyi elismerést Szászné dr. Várkonyi Adrienn, Gyula város főkertésze kapott, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy Gyula a 2014. évi európai versenyben aranyérmet szerzett.
A Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, dr. Faragó Péter számos további elismerést osztott még ki, 74 települést jutalmazott a szakmai zsűri. A Magyar Turizmus Zrt. turisztikai díjait Tivadar és Sárvár képviselőinek nyújtotta át.
Az I. világháborús emlékhelyek környezetének gondozottságát jutalmazó különdíjat Dozmat nyerte el. – Nagyon örülünk, jövőre is pályázunk! – nyilatkozta Horváth Ádám polgármester.
Nagyrákos és Petőmihályfa polgármestere felajánlást vehetett át pénteken.