A világ esetleg egy "harmadik olajválság" előtt áll a legutóbbi, a globális bruttó hazai termék és az olajfogyasztás adatainak tanúsága alapján - közölte Nobuo Tanaka. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője úgy fogalmazott: "meglehetős biztonsággal állíthatom, hogy harmadik olajválság elé nézünk". A Kyodo hírügynökségnek adott interjújában kifejtette, hogy a nyersolajra fordított kiadásoknak a bruttó hazai termékhez viszonyított aránya 2008-ban 6 százalékkal növekedett a 2007-es 4,2 százalék után. A legnagyobb ütemű növekedés 1980-ban volt, mértéke akkor 7,3 százalékot ért el, és az iráni forradalommal összefüggő második olajsokk idején következett be. Az IEA vezetője elmondta, hogy a két korábbi olajválságot a kínálat visszafogása váltotta ki, ezúttal viszont az okozhat gondot, hogy a kínálat nem tart lépést a kereslettel, főként Kínában, Indiában és más fejlődő országban történő emelkedésével.