Tudomány

2014.12.20. 14:05

Mit üzennek a karácsonyi csillagok?

Bakonybél – Hihetetlenül látványos lehet egy-egy napfolt illetve napkitörés megpillantása, amely általában hosszúra nyúlt beszélgetéseket eredményez a csillagda kupolájában. A téli égbolt is rejt izgalmakat.

Tremmer Tamás

A Pannon Csillagda összekötő kapocs a csillagászat művelő és a csillagászatot kedvelő emberek között. Ismeretterjesztés közérthetően: átadni az ismereteket azoknak, akik kíváncsiak, hogy mi zajlik az égbolton látható vagy éppen nem látható, de sokszor hallott jelenségek hátterében. A látogatók közül bárki felmehet a kupolába és belenézhet a csillagászok távcsöveibe. Ezen keresztül saját szemükkel láthatják a Napon lévő Föld nagyságú sötét foltokat vagy éppen a több tízezer kilométer hosszú lángnyelveket a Nap felszínéről kinyúlni. Mindezek az élmények az előadók és a látogatók közt általában érdekes és hosszúra nyúlt beszélgetéseket eredményeznek.


Kuli Zoltán és kislánya Kuli Eszter

Rózsahegyi Márton amatőr-csillagász, előadó, környezetkutató maga is izgalomba jött, ahogy mesélt. Pedig neki nyitott könyv az égbolt, mégsem múlik a varázs. Előzetes bejelentkezés és regisztráció alapján éjszaka is lehetséges felmenni a kupolába. Itt, valamint a teraszon szoktak csillaglest tartani: a teraszon lézerpálcával mutogatják el a csillagképeket, felkeresik a szabad szemmel látható bolygókat. Ha éppen átvonul a fejük felett a nemzetközi űrállomás, akkor azt is szemügyre veszik és beszélgetnek róla, hogy épp mit dolgoznak az űrhajósok.


Rózsahegyi Márton

A kupolában bárkit megérinthet a Galilei-élmény: távcsövön keresztül megnézik a Hold krátereit, a Jupiter felhősávjait és a holdjait, a Szaturnusz gyűrűjét illetve fényesebb galaxisokat, színes csillagpárokat, felrobbant csillagok maradvány gázfelhőit. Mindennek persze feltétele a derült ég, a többit már csillagászaink intézik


Minden évszakban más-más csillagképekkel ismerkedhetünk az év során, ahogy a Föld körbejárja a Napot. Rózsahegyi Márton érzékeltette: képzeljük el, hogy körbesétálunk egy házat, és közben forgunk saját magunk körül: így néha a házat, néha a kerítést nézzük – minden szomszéd kerítését sosem láthatjuk egyszerre. A nyári égbolt csillagképei illetve a nyári Tejút megszokottabb az emberi szemnek, többet vagyunk nyári éjszakákon jó időben a derült ég alatt, azonban a téli égbolt is szikrázóan szép csillagos, így az Ikrek, a Rák, az Oroszlán csillagképpel vagy éppen a Fiastyúk fiatal csillaghalmazával, a Nagy Kutya fényes Szíriusz csillagával, mely a tőlünk látható legfényesebb csillag az égbolton. Érdemes tehát bármely évszakban felkeresni az égboltot, mindig élvezetes képet mutat. Ha télen elmegyünk a Pannon Csillagdába nappal továbbra is jó esély van rá, hogy derült időben szép napfoltokat és napkitöréseket láthatunk, ezek gyakorisága az elkövetkező években ritkulhat. Éjszakánként lassan szabad szemmel is megpillantható a Jupiter bolygó az Oroszlán csillagképben. A Jupiteren 200-szoros nagyítás mellet nagyon szépen láthatóak a felhősávjai és a holdjait is lehet látni, néha még a holdak árnyéka is megfigyelhető a Jupiter felhőin egy apró sötét foltként.

Nagy szenzációnak számít a csillagdában látható több mint 21 kilogrammos vasmeteorit

Elképzelhető, hogy a C/2014 Q2 Lovejoy üstökös januárban akár szabad szemes fényességű lehessen. A Lovejoy üstökös, mint általában az üstökösök, egy fényesebb foltként láthatóak a csillagos égbolt hátteréhez képest. Ezek általában egy pár kilométer átmérőjű szikladarabok, sok fagyott gázzal a felszínük közelében, amelyek ha közel kerülnek keringésük során a Naphoz, akkor felmelegedve kipárolognak a felszínről és ezt láthatjuk az üstökös kómájaként, illetve ha lemarad az üstökös mögött, lefújja a Nap sugárzása, akkor a csóvájaként. Igazán szép, szabad szemmel látványos üstökös ritkán látszik, de bízzunk benne, hogy a Lovejoy jól fényesedik! Január 4-e környékén pedig a Quadrantidák meteorraj okozhat csillaghullást, és bár a Hold fénye zavarhatja a halványabb hullócsillagok megpillantását, azért egyet-egyet sikerülhet meglátni. A tél lezárását egy csodálatos jelenség, egy Napfogyatkozás zárhatja képletesen: március 20-án a délelőtti órákban kezdi eltakarni a Hold a Napot, és Magyarországról nézve 60 százalékos fogyatkozás lesz, ami így egész látványos lehet – persze közvetlenül belenézni nem szabad, mindenképpen arra való fénycsökkentő eszköz szükséges majd, illetve a Pannon Csillagda naptávcsövében is remekül meg lehet majd figyelni a jelenséget. A betlehemi csillag a három királyokat Betlehembe, majd Jézushoz vezető égitest, amely írásban először Máté evangéliumában jelenik meg. A csillagászokat régóta foglalkoztatja, hogy valójában mi lehet a Bibliában említett objektum. Rózsahegyi Márton szerint lehet, ennek magyarázata pontosan soha nem fog kiderülni, vagy csak akkor, ha új lelet kerül elő, ami segít a korabeli feljegyzések jobb azonosításában.

A hatalmas érintőképernyős asztalon a látogatók a saját kezükkel irányítva és mozgatva kereshetik és fedezhetik fel a Naprendszer illetve a Világűr égitesteit eredeti fotók és digitális képek látványával A fenti fotók: Pannon Csillagda PCS3: A Pannon Csillagda feletti égbolt
(Fotó: Ladányi Tamás)

A csillagászati kronológia már sok történelmi esemény időpontjának pontosításában a történészek segítségére sietett: egy-egy bolygó együtt állás (azaz, amikor például a Jupiter és a Szaturnusz két fényes égitestként egymáshoz igen közel ragyog az égen) vagy egy ma már ismert keringési idejű üstökös időben visszakövetése és történelmi feljegyzésének összevetéséből. Az egyik, csillagászok által és történészek által is felvetett jelenség a Halak csillagképben időszámításunk előtt a Jupiter és Szaturnusz bolygó a megszokottól eltérően egymáshoz igen közeli láthatósága volt, amely abban az évben három hónapban is így alakult. De vannak, akik egy üstökös feltűnésével vagy egy esetleges szupernóva jelenséggel magyarázzák a feljegyzéseket – bár az is igaz, hogy ebben az esetben más népek leírásai közt is találkozhatnánk a jelenséggel. Valószínűleg olyan égi jelenségről van szó, amely az akkori népeknek fontos volt és a jelenségből fontos ember, például egy király születésére gondolhattak koruknak megfelelő ismereteik, szokásaik alapján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!