Foci

2014.12.26. 14:05

A leköszönt Pető Tamás értékelte a szezont

Balatonfüred - Minőségi igazolás nélkül, az erőviszonyokat tekintve, egész jó szezont produkáltunk - mondta el értékelésében Pető Tamás, a Balatonfüredi FC NB III-as labdarúgó együttes lemondott edzője.

B. Virág Rita

Jelenleg a BFC tizedik a tabellán, de a nyolcadik Diósdnak és a kilencedik Sárvárnak is éppen ugyanennyi pontja van.

- A tavaly tavaszi csapatunkhoz képest öt alapjátékosomat veszítettem el az idény kezdetére. Ott követtük el a legnagyobb hibát, hogy nem tartottuk egybe a tavaszi garnitúrát, mert akkor a bajnoki címért küzdhetnénk - kezdte Pető Tamás, majd hozzátette, sajnos minőségi igazolás nélkül maradtak a nyáron, így a tizedik helynek is örülhettek.

- Két és fél évvel ezelőtt kezdtem el a munkát Füreden. Az első évadban huszonkét fordulón keresztül vezettük a bajnoki tabellát, de akkor télen alaposan meggyengültünk, és attól fogva folyamatosan csúsztunk lefelé. A második évben új csapatot építettünk, erre ráment az őszünk, de aztán beérett a munka és szuper tavaszt produkáltunk, ám sajnos nem tudtunk fellépni a dobogóra. Most, a harmadik esztendőben öt alapjátékos távozott, a helyükre nem érkeztek olyanok, akikkel pótolni lehetett volna őket - fogalmazott a tréner.

A Balatonfüredi FC, az erőviszonyokat tekintve, jó szezont produkált, tizenkilenc pontjával most a tizedik helyen áll a tabellán
Fotó: Archív/Zwicker Tamás

Pető Tamás kitért arra is, nemcsak az öt távozó határozta meg az őszi produkciót. A felkészülésük tragikomédiához hasonló volt. Városról, városra, pályáról, pályára jártak, szinte minden héten új albérletben edzettek, mert a pályájukat épp felújították. Csupán egy héttel a bajnoki rajt előtt tudtak saját otthonukban edzeni a balatoniak. Aztán arról beszélt, több olyan összecsapás is akadt, ahol tanítványai különböző okok miatt nyert helyzetből csak ikszeltek. Például a Rákosmentét teljesen lefocizták gólig mégsem jutottak (0:0), vagy a III. kerület, illetve a Veszprém ellen, ahol utóbbiak a kilencven perc lejárta után egalizáltak, vagyis hat ponttal többet is gyűjthettek volna kis szerencsével, vagy több odafigyeléssel.

- Eljutottam odáig, hogy szakmailag ez a munka többé nem jelentett számomra kihívást. Idegileg nagy megterhelés volt az állandó problémákkal szembesülni, így jól jött a pihenés. Továbbra is azt mondom, a futballban napról, napra történnek az események: várom a fejleményeket. Persze van mit tennem, most sem unatkozom, ám az megnyugtat, hogy új kihívások várnak rám. Hogy hol azt viszont még nem tudom - mondta el a fiatal szakvezető.

Tizenkilenc pontot gyűjtött a BFC

Az ősz folyamán a Balatonfüredi FC összesen öt győzelmet, négy döntetlent és hat vereséget szerzett, ami tizenkilenc pontot jelentett. Ezzel a tóparti együttes a tizedik pozíciót foglalhatta el a tizenhatos mezőnyben. Érdekes, hogy a tabella második felében helyet foglalók közül csak a füredieknek nem negatív a különbsége, igaz nem is pozitív, hiszen 21 kapott és lőtt gólt jegyeztek a tizenöt forduló alatt. A góllövőlistán az előkelő második helyet foglalja el Balogh Bence 9 góllal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!