Sport

2014.12.29. 11:17

Ragyogó évet zárt a Zángó Drift Team

Az ünnepek előtti hétvégén került megrendezésre az Országos Drift Bajnokság év végi összesített díjátadó ünnepsége Budapesten, ahonnan a fehérvári Zángó Drift Team ismét kupákkal térhetett haza.

Káldor András

Két évvel ezelőtt Zángóék még csak belekóstoltak a driftbe, tavaly már azonban robbantottak, idén, pedig kiemelkedő eredményeket értek el húszesztendős E36 4000 V8-as BMW-jükkel. Idősebb Zángó Zoltán az előző évi mérlege alapján úgy gondolta, hogy egy kategóriával feljebb próbálja meg, és kiderült, milyen igaza is volt, ugyanis a 2014-es bajnoki idény "Profi" kategóriájában a 3. helyet szerezte meg, míg a "SemiPro" fél profi kategóriában ifjabb Zángó Zoltán a 2. helyet zsebelte be. Idősebb Zángó az idén több nemzetközi versenyen is indult, ennek eredményeként a Szlovákia Ringen 4. míg a King of Europe Profi Európa Bajnokság hazai két futamán a 9. és 11. helyen végzett. A remek egyéni szereplések eredményeként elmondható, hogy a bajnokság legeredményesebb csapata szintén a fehérvári egyesület lett. A gárda harmadik versenyzője Vágó János, aki a "Street" kategóriában koptatja a gumikat, az év utolsó versenyén az 5. helyre terelte autóját, amely eredmény alapján már várhatóan a 2015-ös évben mind a három kategóriában elérheti a dobogós helyezést az egyesület. A technikai sport talán leglényegesebb eleme az autó megbízhatósága, amelyről a versenyzőkön kívül a csapat műszaki vezetője Lengyel András, és motormágusa Kuti László gondoskodnak. - A várakozáson felül végeztünk idén, teljes mértékben elégedett lehetek a szereplésünkkel. Mindkét bajnokságban a dobogón végeztünk, ennél többet azt hiszem nem is álmodhattunk a szezon kezdetén – értékelte az évet a csapatfőnök, idősebb Zángó.

Zángóék teljesítménye, és a drift sikeresen „fertőzi" a várost, hiszen sorban épülnek az új autók, és a Zángó Drift Teammel együtt már hat fehérvári versenyző készül a jövő évi versenyekre. A sportegyesület nem titkolt célja a drift oktatása sem, valamint az utcai vagánykodókat szeretnék beterelni a versenypályákra. Itt akár saját utcai hátsókerekes autókkal, akár erre a célra épített 300 lóerős V-8-as BMW-vel is kaphatnak oktatást, és edzési lehetőséget, ahol ellenőrzött és biztonságos körülmények között profi oktatók által irányított edzéseken tanulhatják meg a driftelést. Mivel a hazai gépjárművezető képzés egy estleges megcsúszásos veszélyhelyzet elhárítására nem tudja felkészíteni a az ifjú sofőröket, így  ezzel az oktatással biztonságosabbá tehető a közúti közlekedés is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!