Visszatért Fehérvárra - Dragi Kalicsaninék újra fociztak a Vidi ellen

A XV. Masterplast Fehérvári Futballfesztivál kiemelt programja volt a legendás UEFA-kupa döntős Videoton és a Partizán Beograd csapatainak találkozója. Igaz, hogy 30 év után sikerült visszavágniuk a szerbeknek (2-5), ezúttal azonban nem az eredményen volt a hangsúly, hanem azon, hogy legendák léptek pályára mindkét együttesben, a VOK zsúfolásig megtelt.

Kalicsanin 1984. november 28-án járt először és utoljára Székesfehérváron, ám erről a látogatásról nem a legjobb emlékei vannak, hiszen ezen a napon szenvedett csapata az UEFA-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a fehérvári együttestől 5-0-as, kiütéses vereséget. A belső védőt játszó, és akkor 27 esztendős játékos a két héttel később Belrgádban rendezett visszavágón ugyan sérülése miatt nem lépett pályára, de természetesen élénken emlékszik mindkét összecsapásra.

- Fenomenális élmény volt a nosztalgiamérkőzés, hiszen kereken harminc éve nem jártam itt. Akkor is tudtuk, hogy jó játékosokból áll a Videoton, ez most is látszott rajtuk, de most megismertem őket, mint embert. El vagyok ragadtatva tőlük, pedig, ha jól belegondolok annak idején, kis híján életre-halálra küzdöttünk egymás ellen. Legrosszabb álmaiban gondolok az első mérkőzésre. Nem nagyon készítettek fel bennünket a Vidi ellen, mert előtte az angol Queens Park Rangers csapatát úgy vertük ki 4-0-ra, hogy előtte Londonban ők győztek 6-2-re. Úgy voltunk vele, hogy a brit gárda mindenképpen erősebb a Videotonnál. Kétségtelen, hogy visszagondolva lezserül fogtuk fel ezt a párosítást, és főleg az első meccset, a legnagyobb hibát mégis az okozta, hogy teljesen felkészületlenek voltunk.

Dragi Kalicsanin mindig is határozott jellem volt, Fehérváron is szívesen irányított a padról Fotó: Koppán Viktor

Az idegenbeli, nagyarányú vereség után ettől függetlenül hittek abban, hogy, akárcsak az angolok ellen, majd fordítani tudnak.

- Még 2-0 után is bíztam benne, hogy továbbjuthatunk, de a második félidőben úgy éreztem, hogy nincs annyi erő bennünk, mint a Queens Park ellen volt előtte. Döntőnek bizonyult Szabó József Fehérváron lőtt négy gólja, de szerintem mellette szegény Májer Lajos volt a főszereplő, mert a szélen bolondot csinált belőlünk, ráadásul Disztl Péter is ragyogóan védett. Négy-öt játékost a fehérváriak közül minden további nélkül el tudtam volna képzelni az akkori Partizánban.

Kalicsanin számára ahogy már akkor is a délszláv labdarúgók jó ajánlólevéllel rendelkeztek, és el tudták adni magukat Nyugat-Európában 1986-ban komoly változás állt be pályafutásában, hiszen a kőkemény bekk Spanyolországba, a Real Zaragoza csapatához szerződött, és rögtön az első szezonjában tagja volt a Király Kupát elnyert gárdának. 23 meccset játszott a kék-fehéreknél, majd továbbállt a török Bursasporhoz.

- Valószínű, hogy kizárólag magamnak köszönhetem, hogy nem futottam be nagyobb karriert, mert soha nem szerettem annyit dolgozni, mint amennyit kellett volna. Hiányérzetem van, mert butaságot követtem el azzal, hogy Zaragozából elmentem, pedig a spanyolok igazán megbecsültek.

Jelenleg is a futballban él, korábban edzősködött Szerbiában, mostanában, pedig egy osztrák menedzser irodának dolgozik.

Kalicsanin néha rosszat álmodik, olyankor a fehérvári ötöst éli át újra