Gyenesei Leila: az ötkarikán túli élet

Nem lehet azt mondani, hogy Gyenesei Leila visszavonulása után unatkozna. Egy biztosítónál dolgozik, az egészséges életre nevel, tévézik, és jogot hallgat. Az Alba Volán SC öttusaszakosztályát 2006 és 2013 között erősítette, két világbajnoki-, három Európa-bajnoki aranyat szerzett, és ott volt a pekingi olimpián. Négyszer választották az év öttusázójának. Korábban triatlonban és sífutásban is szorgosan gyűjtötte az érmeket, és azon kevés magyar sportolók közé tartozik, akik elmondhatják magukról, hogy téli és nyári olimpián is rajthoz álltak. Gyenesei Leila civilben is hű önmagához.

Gyenesei Leila sífutóként téli-, öttusázóként nyári olimpián szerepelt, most dolgozik és tanul (Fotó: mob.hu)

– Marketingesként dolgozom.  Amit vallottam, amiről az életem szólt, azt a civil életembe is át tudom ültetni. Emellett a médiában, az egyik sportcsatornán is dolgozom. Szintén fontos része az életemnek a jogi egyetem is, ahol negyedévesként most fejeztem be a vizsgaidőszakot.  Mindig szerettem egyszerre több dologgal foglalkozni, és az öttusa is éppen erről szólt. Öt számban kellett a lehető legjobbnak lennem.  Sokkal több időm jut a családomra, a barátaimra, a páromra, az emberi kapcsolataimra. Felfedezhettem a civil Gyenesei Leilát.

– A mozgás nem is fér bele az idejébe?

– Hogyne férne bele, naponta egy órát szoktam mozogni heti öt-hat alkalommal. Aktív életet élek, nem is bírnám máshogy.

– Rendkívül sokoldalú versenyzőként több sportágban is helyt állt. Mi kellett hozzá, hogy ennyi területen mindig a maximumot hozza ki magából?

– Erre leginkább a személyiségem adja meg a választ: nagyon nehezen tűröm a monotonitást.  Kerestem ezeket a kihívásokat, hogy itt is, ott is megmutathassam magam. Sokáig nem találtam rá arra a sportágra, amit szívesen űztem volna. 18 éves koromban ismerkedtem meg az öttusával, és itt találtam meg a helyem, itt tudtam igazán kiteljesedni. A monotonitás pedig egyáltalán nem zavarhatott, hiszen négy különböző edzésem volt egy átlagos napon. Ez nagyon passzolt a mentalitásomhoz. Illetve a maximalizmusom sarkallt a jobb és jobb eredményekre.

– Szükséges egyfajta fanatizmus?

– Az élsportot nem lehet csak úgy csinálgatni, egy élversenyző életének arról kell szólnia, hogy sportol, hogy minden idegszálával a sportra koncentrál. Kompromisszumot csak a tanulás miatt hoztam. Nagyon fontosnak tartottam, hogy beleférjen az életembe az iskola. Talán többet tudtam volna edzeni, ha nem jogot hallgatok, de hiszem, hogy ez sokkal inkább hozzáadott az életemhez és a sportolói pályafutásomhoz, minthogy elvett volna belőle.

– Mit adott önnek a sport?

– A kitartás, az akaraterő sokszor ismételt frázisok, de érzem a mindennapjaimban, hogy a sport megtanított kitolni a határaimat. Sokkal jobban be tudom osztani az időmet, következetesebb vagyok, tudok dönteni. A másik, amit adott, az egészséges életmód. Szeretek sportolni, odafigyelek a táplálkozásomra, és erre megpróbálom rávenni a környezetemet is, több-kevesebb sikerrel. A küldetésemnek érzem, hogy egy élsportolónak példát kell mutatnia ilyen téren is.

– Sportolói pályafutása során mi jelentett nehézséget?

– A váratlan helyzetkehez való alkalmazkodás. Sokat dolgoztam azon, hogy ezeket a szituációkat jól kezeljem.

– Rendkívül céltudatos hölgyként elbír a tervek terhével?

– Ezek nem terhek, sokkal inkább lehetőségek. Ugyanakkor kétségtelen, hogy néha úgy érzem, a következő nyolcvan év sem lenne elég a terveim megvalósítására. Legfontosabb ezzel együtt az, hogy egyensúlyban maradjon a magánéletem és a civil pályám.

– Ön találja meg a céljait, vagy  adódik a lehetőség?

– Hiszek a sorsszerűségben. Észre kell venni a lehetőségeket, ugyanakkor tenni is kell érte. Hálás vagyok a sorsnak, hogy a pályám során sok lehetőséget dobott az utamba. Persze volt olyan is, amikor valami nem jött össze, de ezekből lehetett sokat tanulni.

– A tervek, célok azonosak lehetnek az álmokkal?

– Nem vagyok az az álmodozós lélek. A terveknek és az álmoknak valahol találkozniuk kell, mert ha nem találkoznak, akkor az boldogtalansághoz vezethet.

– Teljesnek tekinti a sportmúltját?

– Egyedül a londoni olimpiát sajnálom. Hogy miért nem jött össze a kiutazás? Mi lehet a magyarázata annak, hogy bár én úgy éreztem, hogy erőm teljében vagyok, tapasztalt versenyzőként mégsem mehettem az olimpiára. Levontam a tanulságokat, de ezeken nem lehet változtatni. Amikor versenyeztem, mindent megtettem azért, hogy a legjobbat hozzam ki magamból, és büszke vagyok arra, hogy voltam két olimpián, nyertünk két világbajnokságot, három EB-t, ezek szép eredmények, erre emlékszem.

– Mire a legbüszkébb?

– A 2008-as budapesti Világbajnokságra. Egyéniben hatodik lettem, a váltóversenyt pedig megnyertük. Azét is tölt el nagyon jó érzéssel, mert akkor talán én sem számítottam rá, hogy ilyen jól fog sikerülni. Olyan volt az az egy hét, mintha valaki megfogta volna a kezem, és azt mondja: Leila erre megyünk, és ez jó lesz.