Kézilabda

2015.01.29. 20:25

Kovács Anna: próbaidő

Székesfehérvár - A fehérvári női kézisek óvtak, közben a szövetség három hónapra felfüggesztette az érdi Kovács Anna egymeccses eltiltását.

Horog László

Az előzményekről: a fehérváriak óvás alatt játszották a szombati, hazai pályán elveszített, Érd elleni rangadót, ugyanis előzőleg Kovács Anna, az érdiek átlövője a Debrecen elleni összecsapás utolsó percében megütötte ellenfelét, piros lappal és végleges kiállítással sújtották. Az érdi klub fellebbezett a büntetés ellen, s az FKC ellen pályára küldte a játékost, a fehérváriak szerint szabálytalanul.

Az MKSZ fegyelmi bizottsága legutóbbi ülésén a mérkőzésről készült videofelvétel megtekintése után arra az álláspontra jutott, hogy Kovács az ellenfél testi épségét nem veszélyeztette, súlyos sportszerűtlenséget nem követett el, a támadójátékost nem közvetlen gólszerzésben akadályozta meg. A fegyelmi bizottság egyetértett Kovács egy mérkőzéstől való eltiltásával, azonban a kézilabdázó korábbi magatartását is figyelembe véve előzőleg nem volt vele szemben fegyelmi eljárás indokoltnak tartotta a fegyelmi büntetés végrehajtásának három hónapra történő felfüggesztését.

- A fellebbviteli bizottság határozata nem lep meg, ám nem érinti a mi beadványunkat, amelyet a verseny albizottág tárgyal majd. Várjuk a döntést. nem állunk meg, harcolunk az igazunkért, akár a sport döntőbíróságig is elmegyünk. Kitartunk a korábbi álláspontunk mellett - közölte Balássi Imre, az FKC elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!