Ajka

2015.01.29. 10:19

Tollfosztás és sudri a nyugdíjas klubban

Ajkabódé - Tollfosztásra gyűlnek össze ezekben a napokban a közösségi házban a Nosztalgia Nyugdíjas Klub tagjai. Az idősek hat éve ápolják ezt a ma már csaknem feledésbe merült falusi hagyományt. Az ötlet gazdája Szimeiszter Imréné, Panni néni, aki 15 éve vezeti a klubot.

Tisler Anna

- Tüskeváron nőttem fel, a községben mindenkinek volt kacsája, libája - emlékezett. - Januárban összegyűltek az asszonyok a házaknál tollat fosztani. Én már gyermekként is szerettem annak a hangulatát. Együtt voltunk, beszélgettünk, énekeltünk, nagyokat nevettünk,  tréfálkoztunk. A háziasszony finomakat sütött, megvendégelt mindenkit. A Somló lábánál fekvő településen mindenkinek volt saját bora, a felnőttek forralt bort is kaptak.

Szimeiszter Imréné a házi lekvárral készült kikoricaprószával (Fotó: Tisler Anna)

Panni néni Ajkára költözött, a közétkeztetésben dolgozott. A gyermekkori tollfosztás már csak emlék maradt. Egyik télen, amikor a klub jövő évi programjain gondolkodott, eszébe jutott a tollfosztás. Ötletét megbeszélte a klubtagokkal, akik lelkesen fogadták azt.  Többségük fiatalként számos tollfosztáson vett részt, örültek, hogy ismét részük lesz az élményben. Kerestek egy gazdát, aki libákat tart. Megígérte, ad a klubnak tollat.

Szimeiszter Imréné, Ludvai Ernőné, Viczina Józsefné és Garami Sándorné a tollfosztáson (Fotó: Tisler Anna)

- A következő kérdés az volt, hogyan használjuk fel a fosztott tollat? - mondta Szimeiszter Imréné. -Ekkor jött az ötlet, hogy Bódén több család nevel csecsemő korú gyermeket, készítsünk kispaplant és ajánljuk fel neki. Felkerestünk egy családot. Örültek a felajánlásnak, mi pedig munkához láttunk. Vásároltunk világoskék anyagot, megvarrtuk, majd a tollfosztás végét jelentő összejövetelen, a sudrin átadtuk azt. Az idén már a hatodik kisgyermeknek készül a paplan, amelynek gazdája egy, a napokban megszülető kislány lesz.

Szimeiszter Imréné, Ludvai Ernőné, Viczina Józsefné és Garami Sándorné a tollfosztáson (Fotó: Tisler Anna)

Panni nénitől megtudtuk, a tollat száraz helyen tárolják. A fosztáskor a szárról lehúzzák a tollat. A munka aprólékos, sok időt vesz igénybe. A tagok három teljes délutánt szánnak a munkára, amellyel a két liba tollával végeznek, közben Panni néni által sütött kukoricaprószát fogyasztanak. A munkát lezáró sudrin rózsafánkkal, szalagos fánkkal vendégelnek meg mindenkit, majd beszélgetnek.

A tavaszi kerti munkák kezdetéig egy újabb hagyományt is felelevenítenek a klubtagok. Csuhéból szatyor készítését tanulják meg. Ha az időjárás engedi, ismét elkezdik szépíteni a közösségi ház környékét valamint a parkot, ahol a helybeliek és az arra járók szivesen ülnek le megpihenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!