Tudomány

2015.02.02. 12:32

Aszteroida a közelben

Bakonybél – Egy 325 méter átmérőjű aszteroida repült el a Föld mellett január végén. A tíz éve felfedezett kisbolygó a 70 méter átmérőjű holdját is „megmutatta”.

Tremmer Tamás

A 2004 BL86 nevű aszteroida január utolsó napjaiban 1,2 millió kilométerre közelíti meg a Földet, azaz körülbelül háromszor olyan messze volt, mint a Hold. Az ismeretek szerint eddig még egyetlen hasonló méretű kisbolygó sem közelítette meg ennyire a Földet. Ezt az aszteroidát először 2004-ben pillantották meg Új-Mexikóból.

Rózsahegyi Márton amatőr csillagászt elmondta, a 2004 BL 86 kisbolygó valójában úgy nézett ki távcsövön keresztül - hiszen szabad szemmel nem látszódott - mint amikor nyáron a Pannon Csillagdában felfedeztek egy műholdat: villogó fények nélkül haladt át az égbolton. Csak ebben az esetben nem egy pár tíz-száz kilométerre keringő mesterséges tárgy verte vissza a Nap fényét, hanem egy jóval távolabb elhaladó szikladarab. A kisbolygó, ami elhaladt a közelünkben, megkerülte a Napot, és kering tova, járja a maga pályáját a Nap körül. Ez az égitest legközelebb 200 év múlva kerül hasonlóan közel a Földhöz, de egy másik óriási űrsziklával már 2027-ben lesz egy újabb „közeli találkozás”.

Rózsahegyi Márton arról is beszélt, hogy a NASA Deep Space Network hálózatának 70 méteres goldstonei rádiótávcsövével – azt radar üzemmódban használva – sikeresen észlelték a 2004 BL86 jelű földközeli kisbolygót. Az optikai megfigyeléseknél nagyságrendekkel jobb felbontást lehetővé tévő radartechnikával könnyedén felbontották a fotókon csak egy fényes pontnak látszó égitestet. Az általuk készített animáción jól látható a 325 méter átmérőjű kisbolygó forgása, több felszíni részlet is kivehető, holott ekkor 1,2 millió kilométernél is messzebb járt tőlünk. A képek felbontása mindössze négy méter. Az igazi érdekességet a kisbolygó körülbelül 70 méter átmérőjű holdjának felfedezése jelenti, amely felülről kúszik be a 20 képből álló animációba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!