2015.03.12. 17:38
Ásványkiállítás nyílt a Lovassy László Gimnáziumban
Veszprém - Ásványok és a fény címmel időszakos kiállítás nyílt a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban. A Fény éve 2015 programsorozatba csatlakozó kiállítás 2015. március 11. és március 31. között tekinthető meg.
2015 a fény nemzetközi éve, a kezdeményezést az Európai Fizikai Társulat és az UNESCO hívta életre. A kiállítás ásványaival is a fényt ünnepeljük, hiszen az ásványok szellemi, kulturális, sőt, kultikus értékei is olyan tulajdonságokból adódnak, amelyekhez az ásvány-fény kölcsönhatásnak van köze. A kiállításból az érdeklődők megtudhatják, hogy milyen fizikai és kémiai tulajdonságokkal rendelkeznek az ásványok, hogyan lépnek kölcsönhatásba a fénnyel és hogy mindez mit eredményez. Megismerhetik a különböző ásványok felhasználását az őskortól napjainkig és a drágakövek szépségének titkát is megfejtjük. Mindezeken felül betekintést nyerhetnek az érdeklődők az ásványok emberekre gyakorolt hatásaira is. A kiállítás kezdeményezője és egyik készítője Bereginé Simon Ágnes, a Lovassy László Gimnázium tanára, a megvalósításban a szakmai hátteret pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának dolgozói, B. Kiss Gabriella egyetemi adjunktus és Tóth Erzsébet, muzeológus biztosították.
Tóth Erzsébet múzeológus a fény és az ásványok kölcsönhatásának rejtelmeibe vezette be a hallgatóságot Fotó: Szám Dorottya
B. Kiss Gabriella megnyitó beszédében elmondta, hogy ritkán kapnak helyet a középiskolások tantervében az ásványok. A kiállítás négy témakör köré csoportosul. Az első vitrin arról szól, hogy mit nevezünk ásványnak, kristálynak, és milyen tulajdonságokkal rendelkeznek. A második vitrin a fény és az ásványok kölcsönhatásáról, a harmadik az ásványok színével és az őskortól napjainkig való felhasználásával foglalkozik.
Tóth Erzsébettől megtudtuk, hogy a kiállítás anyaga az ELTE TTK Természetrajzi Múzeumából származik, amely egy budapesti látogatható kiállítás. Ez az első kihelyezett kiállítása a múzeumnak, amely abból a célból készült, hogy megismertesse a fiatalokkal a természettudományok szépségeit és ásványtani alapokkal bővítse az ismereteiket.