Meztelenül bulizott a brit hercegnő

2008.06.15. 17:10
Rendre utasították iskolájában Eugenie hercegnőt, András yorki herceg lányát, miután rajtakapták, hogy meztelenül bulizott barátnőivel. A 18 éves diáklány és osztálytársai állítólag a tanév végét ünnepelték a wiltshire-i Marlborough College-ban.

A május végén történt esetről beszámoló sajtóinformációk szerint az iskola egyik tanára kiáltozásokra ébredt egyik éjszaka, és amikor elindult, hogy nyomára bukkanjon a zaj forrásának, tucatnyi meztelenül táncoló fiatal lányt talált az iskola kertjében. Azt egyelőre nem tudni, hogy a buliban fiúk is rész vettek-e, vagy fogyasztottak-e kábítószert a mulatozók. Egy diák azonban elmondta, hogy az esetre azután került sor, hogy a lányok együtt italoztak egy helyi bárban.

Eugenie hercegnő - aki II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg unokájaként a hatodik a trónörökösök sorában - angol irodalmat és művészettörténetet tanul az évi 23 ezer fontos (7,2 millió forintos) tandíjat kérő iskolában. A 18 éves Eugenie András herceg fiatalabbik lánya, akinek kalandja azonban elhomályosul nővére, a 19 éves Beatrice hercegnő bulizási szokásai mellett, akit rendszeresen kapnak lencsevégre a fotósok, amint londoni éjszakai klubokban múlatja az időt.

Bár a királyi ház hivatalosan nem kommentálta az esetet, a családhoz közel álló források szerint mindössze egy év végi és a vizsgák kezdetét megelőző mulatságról lehetett szó, és mivel a renitenseket már megfeddték az iskolában, nincs is miről beszélni a továbbiakban.