Amputálták a győrvári tűzoltó lábát - Egykori kollégái gyűjtöttek mopedre

Ruzsics Jenő jobb lába lábszárközépig hiányzik. A győrvári faluházban találjuk, ahol az idősek klubjában ebédel. Öröm neki ide eljönni mindennap, mert otthon már nem várja, nem főz rá senki, a felesége 2012-ben halt meg hirtelen, gyerekei nincsenek. Öröm bárhova elmenni, ahol nincs egyedül, amint mondja, a mopeddel elkocsizik a templomhoz, a temetőhöz, a bolthoz, csak beszélgetni egy kicsit. Várja, hogy jó idő legyen, és még több időt tölthessen a szabadban.

- Nagy köszönettel tartozom a sárvári tűzoltók nyugdíjas klubjának, a katasztrófavédelmi kirendeltség dolgozóinak és tűzoltóinak, mert ők szervezték meg a gyűjtést, több mint 200 ezer forint összejött. Az elektromos mopedet receptre felírták nekem, de a húsz százalékát ki kellett fizetni, és ez nem ment volna önerőből.

Megtudjuk: az 54 éves férfi 2000 óta cukorbeteg, tavaly egy gyulladás támadta meg a lábát, nem ment időben orvoshoz, hét hétig kórházban volt, decemberben le kellett venni a lába egy részét. Nem kérte a rokkantosítását, szolgálati járadékot kap. Összesen 34 évet dolgozott, 18 évet volt hivatásos tűzoltó. Sárvárra járt Győrvárról minden harmadik nap, mert minden szolgálati nap után két nap szabad járt. Most nagyon sok szabadideje van, eljár meccsekre, eljönnek érte a falubusszal. Benne van az Oszkó – Győrvár focicsapat vezetőségében. A Győrvári Polgárőr egyesületnek elnöke, most beszélget arról a polgármesterrel és a szintén Győrváron lakó Fejes József nyugállományú tűzoltó alezredessel, hogy a helyi polgárőrséget ki lehetne bővíteni tűzoltó tagozattal.

- Kaptam egy ideiglenes műlábat, de nem jó, mert vízhólyagot húzott a csonkomra. Nem használom, nem akarom kínozni a lábamat. Három hónap után kaphatok egy végleges lábat, nem tudom, az milyen lesz. Van két szomszédom, akik a sorstársaim, az egyiknek az egész lába, a másiknak egy fél lába hiányzik. Két olyan szomszédom is van, akik mindenben segítenek, nem vagyok magamra hagyva. Közmunkás is járt hozzám, amikor kijöttem a kórházból. Most is jár, de most már szívességből, barátságból. Otthon járókerettel, mankóval közlekedem a házban.

Eszébe jutnak-e a tűzoltókkal átélt események, álmodik-e azokkal a régi élményekkel? - kérdezzük Ruzsics Jenőt, aki elmeséli, hogy mivel sokat van egyedül, mostanában sok emlék eszébe jut napközben, balesetek, tüzek, de nem álmodik velük.

Mire emlékszik?

- Mielőtt hivatásos lettem volna, önkéntes voltam négy évig. Abban az időszakban  – a 80-as évek közepén - volt, hogy egy nap két nagy tűzhöz vonultunk Szombathelyre. Miután a Latexban eloltottuk, kigyulladt a Savaria cipőgyár műhelye. Volt olyan is, hogy a sitkei hegyre riasztottak minket, hogy ég a búzatábla, aztán amikor kimentünk, láttuk, hogy nagy fekete füst száll fel hátul: a búzatábla mögött égett a fenyőerdő is. Ötös kiemelt erdőtűz volt, délután induló, éjszakába nyúló, sőt hajnalig tartó munka. Számos balesetnél is segítettünk. Vérző emberen nehéz segíteni, nem szabad lelkizni. Segítettem, pedig gépkocsivezető voltam. Jártam egy körülbelül 25 méter mély kút mélyén is. Káldon egy néni beleesett a kútba, meghalt. Önként jelentkeztem, hogy kihúzom. Leeresztettek engem egy kötéllel, egy másik kötélen egy létrát, arra kellett rákötöznöm a halottat. Először engem húztak fel, aztán őt. Ha az ember lelkizni kezd, le sem megy. Olyankor nem kell gondolni semmire, csak teszi az ember a dolgát. Ez a munka csapatmunka, oda kell figyelni, vigyázni kell egymásra. Jóban voltunk a mentőkkel, szívesen jöttek hozzánk a tűzoltó laktanyába beszélgetni.

Szeretnénk egy fotót a „nagy csapatról”, akikkel Ruzsics Jenő együtt dolgozott, ezért a lakóháza felé vesszük az irányt. Gyorsan gurul a kis elektromos moped az úton, hamar hazaérünk. Gombóc és Bundás kutyák fogadnak minket ugatva, őrzik a házat, de azért mi – a gazdával együtt – bemehetünk. A kapura ki van írva egy papírra: „Ha csengetsz, kérlek várj egy kicsit, mert nem tudok futni. Köszi: Jenő”

- Megesett már, hogy mire kiértem, elment a látogató, ezért írtam ki. Van benne humor is, de különben komoly: ha már eljött, várjon egy kicsit, tudhatja, hogy nem tudok gyorsan kijönni.

A házba egy fa rámpán tud most bemenni Jenő, letéve a kis mopedet, járókerettel. Ideiglenes megoldás, jó lenne majd lebetonozni. Odabent hamar megtaláljuk a képet: nincs eldugva, sőt: elöl van a szekrényen.

A házigazda örömmel mutatja: íme, a sárvári tűzoltóság „B” szolgálati csoportja, és sorolja a neveket: Ceglédi Dezső, Prensberger Roland, Balikó Tamás, Auer Károly, Gergye Szilárd, Kiss Attila, Dala Szabolcs, Giczinger János, Gergely Miklós, Markó Miklós... A „nagy csapat”, Ruzsics Jenő máig büszke arra, hogy köztük lehetett, velük dolgozhatott.