Káptalanfa

2015.03.19. 18:30

Kiemelkedő eredményt értek el a csipkeverő diákok

Első helyezést ért el csipkéjével a harmadik osztályos Imre Boglárka a Nagykállói Népművészeti Egyesület által meghirdetett Állatok vagy virágok csipkéből címmel meghirdetett pályázatán.

Tisler Anna

A Pusztai Ferenc Általá-nos Iskolából három diák küldte el munkáját, amelyet a Nemeshanyban augusztusban tartott csipketáborban készítettek. Az ötödikes Rádi Romina, valamint a harmadikos Olariu Anna a második helyezést szerezte meg az ifjúsági pályázaton.

Imre Boglárka (jobb oldalon), Olariu Anna a nyertes munkával, Rádi Romina, aki a fotózáskor nem volt iskolában, munkáját Egyed Ferencné mutatja, mellette Csordás Tünde igazgató (Fotó: Tisler Anna)

Mint Egyed Ferencné tanárnőtől megtudtuk, az iskolában évek óta működik a kézműves szakkör, amelynek munkatervében a kötés, horgolás, papírfonás, valamint a csipkeverés is szerepel. A cél, hogy az érdeklődő diákok sajátítsák el a szomszéd faluból, Nemeshanyból származó, levegőben varrott csipke varrását, hogy így biztosítsák a hagyomány folytatását.

A csipkekészítés összetett feladat, fejleszti a figyelmet, a pontosságot, az eredmény hamar jelentkezik, ami sikerélményt nyújt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!