2015.03.19. 17:04
Tízezer edző országa
Egyszer egy menőnek számító labdarúgó utánpótlás szakember azt mondta nekem, hogy válogatott játékosmúlt nélkül senkiből sem lesz jó edző. A magyar képzés most jutott el arra a szintre, hogy kimondják: ez egy oltári nagy butaság. Sajnos nem az egyetlen.
Szalai László, a honi edzőképzés feje tartott előadást a minap Veszprémben. A szakember nagy újítóként robbant be nemrég a hosszas állóvíz időszak után még mindig csak mérsékelten hullámzó magyar fociközegbe. Szó szerint berobbant, hiszen (micsoda skandalum!) nem vette fel az egyik tanfolyamra jelentkező egykori menő futballistákat, mert – mint mondta – az alapokkal sem voltak tisztában. Magyarul hiába dekáztak ezret, tökhülyék voltak, de ezt mindenki tudta, csak senki nem tette szóvá. Elég volt egy közepesen értékes játékosmúlt, egy öltöny, egy mosoly, némi zselé, és az illetőnek máris kulcsa volt a magyar labdarúgás nagy közös széfjéhez, amibe persze bele kevesen pakoltak, kifelé viszont igen sokan lapátoltak.
És ez csak az egyik bibi, a sort a végtelenségig lehetne folytatni az egységes szakmai elképzelések hiányával, a tanfolyamok kétes értékével, az oktatás minőségével, a „szakemberek” hozzáállásával, a nem létező együttműködéssel.
Szalai lendületes ember, olyan, aki megmondja a frankót (ő fogalmazott így). Egy olyan rendszerhez nyúlt hozzá, amelynek voltaképpen semmije sem volt a helyén. Elképesztő káosz uralkodott, s most már végre eljutottunk oda, hogy ki vannak mondva a dolgok.
Jelenleg tízezer futballedző van az országban, mondja, az új rendszer körülbelül ezer fővel már működtethető, ők háromezerben gondolkodnak. Hogy mi lesz az életművészekkel, az ingyenélőkkel, a „lapátolókkal”? Nem tudom.
De nem is értük aggódóm, hanem Szalai Lászlóért és a hozzá hasonló pozitívan kritizáló figurákért.
