"Nem értem, magamért írom ezeket a dolgokat, hanem a fiaimért, unokáimért"

Természetesen Farkasházy Tivadarról van szó, aki nemrég a Viktória Rehabilitációs Központban járt. Beszélt arról, hogy édesapja az Autó-motor újság szerkesztője volt, 1949-ben aztán a Ganz Mávagban találta magát. Édesanyja is csak kemény fizikai munkát végezhetett az ötvenes években. Ő maga a nyolc osztályt nyolc különböző iskolában végezte, élt tanyán is. Rengeteg élményt szerzett, fiatal korában lokálokba, lóversenyekre járt. Nem iszik és nem lóversenyezik, mert annyi mindent látott akkoriban. Haszna volt a szegénységből, nélkülözésből, mert nagyon sok tapasztalatot szerzett. Amikor beszélgettünk, kedvenc témáiról, hobbijairól is kérdeztem.

– Humorista, közgazdász, matematikus, újságíró, író. Melyik az igazi?

– Boncz Gézának volt egy névjegye, amelyen a neve alatt az állt, hogy okleveles Boncz Géza. Én azt hiszem, hogy a nevem a foglalkozásom, és ezt nem nagyképűségből mondom, hanem azért, hogy egyszerűsítsük le a dolgot. Minden iránt érdeklődőm, és nem szeretnék egyetlen skatulyába sem bebújni. Igazság szerint csak papíron vagyok már matematikus és közgazdász, bár ahogy néhány mai csodatevőt elnézek, akár reinkarnálhatnám is magam.

– Sok fordulata van az életének. Igaz, hogy egy sóletmérgezésnek köszönhető, hogy annak idején bejutott a közgazdasági egyetemre?

Farkasházy Tivadart sok minden érdekli, és nem szeretné, ha beskatulyáznák.  Fotó: Koppán Viktor

– Az ember úgy érzi, az élet egy sín, csak hát nagyon kanyargós az a sín, és sok a véletlen állomás. Akkoriban, a 60-as években borzasztó nehéz volt bejutni a közgazdasági egyetem matematika szakára. Nekem az volt a szerencsém, hogy kaptam egy húsmérgezést. Amikor a kórházban reggel felébredtem, mindenki bemutatkozott, és elmondta, hogyan akart öngyilkos lenni. Miután sóletosztály nem volt, az öngyilkosok osztályára kerültem. Oda viszont újságot, könyvet nem lehetett bevinni. Nekem végül megengedték, hogy a matematikai feladatgyűjteményt megkaphassam, és mivel mást nem tudtam csinálni, oda-vissza megoldottam a példákat. Sikerült is a felvételi. Sok ilyen véletlen volt az életemben, az első humorfesztivál is. Egészen véletlenül küldtem be ugyanis a pályázatomat.

– Miért, hiszen előtte már írt, nem?

– Igen, csakhogy akkor az történt, hogy Kaposi Miklós kért tőlem írásokat, mégpedig a Vidám Színpadnak, én viszont azt hittem, hogy a rádióba kéri. Ezért nem mertem odaadni neki a tréfáimat, aztán láttam az újságban, hogy kiírták a humorfesztivál pályázatot. Beküldtem az írásokat, nyertem, és így kerültem hivatásosként a pályára. Boncz Gézával, Sinkó Péterrel évtizedekre nagyon jó barátok lettünk, összefonódott a sorsunk.

– Mit szól a ma oly divatos stand up-hoz, a műfajhoz, a színvonalához?

– Skorbutot okoz, az a baja, hogy elpusztít mindent maga körül. Olyan, mint annak idején a barokk, amely megevett mindent, ami előtte volt. Nem szeretném, ha a stand up is ezt tenné. Bohózat, paródia, duett, sanzon, számos műfaja van a kabarénak. A másik bajom az elnevezéssel van, mintha Amerikából hoztuk volna Magyarországra. Nagy Endre, Békeffy László, Kellér Dezső, Hofi Géza, Sándor György sokkal régebben régen csinálta-csinálja nagyszerűen, nem kellett ezt importálni.

– A Rádiókabaréban kacskaringós útja volt. Kirúgták, visszament, megint kirúgták.

– Nem is ez bánt a legjobban, inkább az, hogy egyszerűen lerakták, bezárták a pincébe a mi régi dolgainkat. Rengeteg olyan felvétel, jelenet van, amelyeket az emberek ma is nagyon szívesen hallgatnának, egyrészt, mert kortalanok, másrészt pedig esetleg pontosan rímelnek a mostani korra. A 90-es években Hofi például már nem nagyon szerepelt a tévében, a rádiókabaré viszont évente, kétévente felvette az estjét, ezek még mind megvannak. Boncz, Markos-Nádas, Fábry, Verebes, Usztics, Déri János, Nagy Bandó, Bajor, Gálvölgyi, ők olyan szerzők, előadók, akik ma is élvezetesek. Elférnének a stand up mellett.

– A Heti Hetesben 1999 óta gyakori szereplő. Megviselte Bajor Imre halála?

– Én igazából a Bajor, Gálvölgyi, Hernádi, Hajós négyessel éreztem a legjobban magamat. Bajor Imre halála engem is félig-meddig leparancsolt a színpadról. Barátként a mai napig nem bírom elviselni, hogy nincs, másrészt a műsorból is nagyon hiányzik. Bele kapaszkodtam, s mióta elment, azóta a műsorban sokkal kevesebbet tudok nyújtani. Amíg ő és ez említettek ültek velem szemben, az nagy biztonságot adott. Nem vagyok a humor nagyágyúja, középpályás, előkészítő ember vagyok, feladom a labdát, a Rádiókabaréban is ez volt a feladatom. Mások rúgják a gólokat. Az MTK veterán csapatában viszont én rúgom a gólokat, ott nekem adják a jó labdákat.

– Imádja az operát, főleg Wagnert, szereti a lóversenyt, a lovakat. Honnan ered ez?

– Nagyon sok mindent szeretek. Wagnerről azért beszélek annyit, mert sokan nagyon hosszúnak tartják a műveit, és én próbálom bebizonyítani, hogy alkotásai a legcsodálatosabb dolgok közé tartoznak. A lóversennyel úgy vagyok, hogy hosszú ideig szerencsejátékosnak néztek vagy egy szerencsétlen flótásnak, aki egy bonyolult játékkal vesződik. Aztán jött Overdose, és akkor egy ország megértette, mit szeretek az egészben, és utólag nem csak rehabilitáltak, de igazat is adtak nekem. Boldog vagyok, hogy miatta ilyen sok ember szerette meg ezt a gyönyörű sportot.

– A Hócipő sorozatának és a könyvének is Nem értem a címe. A cím azt jelenti, hogy nem ért valamit vagy pedig hogy nem önmagáért írta őket?

– A lényeg az, hogy nem értem, magamért írom ezeket a dolgokat, hanem a fiaimért, unokáimért. Úgy gondolom, hogy mi, a generációnk már túl sok időt töltött el a szocializmusban, és bocsánat, ez nem nagyképűség, de Mózes sem léphetett be az ígéret földjére. A mai napig összerezzenek, ha átlépek egy határt, függetlenül attól, hogy már csak egy tábla jelzi. azt hiszem, mi nehezebben tudjuk az új világot megteremteni, a fiainkra, unokáinkra vár ez. Értük írok. Például Dani unokámért, aki hatéves, és elképesztő fantáziája van. Velem volt focizni, hazafelé beszélgettünk. Kértem, hogy mondjon erdei állatokat. Szarvas, róka, vaddisznó, sorolta. Amikor a végére ért, megjegyeztem, azelőtt volt farkas és medve, de kisebb lett az ország, és azok már román erdőkben vannak. Erre azt válaszolta, hogy akkor a szarvas és a róka megúszta.