Sofron Árpád rolbásként maradt a fehérvári jégen

- Csíkszeredában születtem 1965-ben, ahogy minden fiú, én is hokis lettem, ott vallás a jégkorong. Előzőleg nem volt korongos a családban, én kezdtem, majd követett az öcsém, Attila. Minden korosztályos válogatottban szerepeltem, akkoriban serdülő nem létezett, csak ifi és junior, valamint felnőtt. Miután bemutatkoztam a román együttesben, a nemzetközi szabályok miatt a magyar nemzeti csapatban nem juthattam szóhoz. Két ifi, két junior és öt felnőtt vb-n szerepeltem, jobbára a C-csoportban. A B-ben csak egyszer, Pozsonyban, érdekes világverseny volt, a kilencvenes évek elején, a csehek különváltak a szlovákoktól, előbbiek maradtak a legmagasabb osztályban, utóbbiak lentről indultak. Előzőleg léptek fel a B-be, majd indultak a rendezési jogért, Miroslav Satan és a többi világsztár is szerepelt. Mindenkit hazahívtak a tengerentúlról, hogy feljussanak. Mi 10-2-re kaptunk ki tőlük, a döntőben a fehéroroszokat győzték le 2-1-re és feljutottak a legjobbak közé. Mi meg kiestünk a C-be. A pozsonyi erőpróbára már volánosként utaztam.

Sofron Árpád Erdélyből került Fehérvárra. Pályafutása befejezése óta gépkezelőként tevékenykedik

- Előzőleg miért döntöttek az országváltás, a Magyarországra költözés mellett?

- Először apám érkezett a zöld határon, 1989-ben. Még nem zajlott le a rendszerváltás Romániában, apunak elege lett és kiszökött. Mi javasoltuk, hogy Fehérvárra jöjjön, akkoriban ugyanis Tamás Elek volt a felnőtt csapat edzője, őt ismertük Szeredából. Tudtuk, hogy aput mi is követni fogjuk Magyarországra, az öcsémmel és édesanyámmal. Attila 1990-ben jött anyuval, nekem szerződésem volt a felnőtt csapatnál, ami egy évvel később járt le, akkor én is nekivágtam a nejemmel és a fiammal, Isti akkor volt három esztendős. A forradalom után már egyszerű volt a távozás Romániából, beültünk a kocsiba, szépen megérkeztünk Fehérvárra, majd aláírtam a klubbal a hároméves szerződést.

- Az első években elkerülték a sikerek, az első siker az 1994-es MK-győzelem volt.

- Eleinte a döntőbe sem tudtunk bekerülni, aztán megnyertük a kupát hazai pályán, később kétszer vívtunk döntőt, ám mindegyiket elveszítettük 1994-ben és 1995-ben. Előzőleg Erdélyben sem sikerült nyernünk, a Szeredával nem voltam bajnok, csak második. A katonaság alatt Bukarestben, a Steaua sportolója voltam, velük ötször nyertem aranyérmet. Érdekes, hogy bajnok nem voltam sem a Csíkszeredával, sem a Volánnal, pedig ez a két klub befolyásolta az életemet.

- Letelepedett Fehérváron. Amikor elköszönt a sporttól, nem fordult meg a fejében, hogy visszatér Erdélybe, mint több pályatársa?

- Amikor anno Fejérbe érkeztem, jött még Miklós Ferenc, a lassan világhírű síző, Miklós Edit édesapja, aki két évet játszott a Volánban. Továbbá Bartalis István, a csapat mostani erősségének, Istinek az édesapja, aztán Baricz Zoltán, Bedő Lajos, Lukács Gergő és Fekete Albert. Lukács, Miklós és Baricz visszatért, a többiek maradtak, ahogy én is. Akkor dőlt el véglegesen, amikor Isti elkezdte az iskolát, valamint előzőleg a jégkorongot. A Volán után játszottam a Fradiban egy szezont, valamint levezetésként, Győrben négyet, félamatőrként, csak a meccsekre jártunk a Kisalföldre. Közben elkezdtem a munkát a fehérvári jégpályán, gépkezelőként, azaz rolbásként. Azóta is ez a főállásom. A jeget csinálom az edzéseken és a meccseken. Szeretem ezt a munkát, leg-alább maradtam a hoki közelében. Amikor szögre akasztottam a korcsolyát, Ocskay Gábor ajánlotta fel, örültem a lehetőségnek. Ha nyáron, nincs jég, karbantartóként tevékenykedem a kollégákkal, festünk, meszelünk, javítunk, szerelünk. Ami pedig külön öröm, tíz éve edzőként is tevékenykedem, jelenleg a mini és a szupermini csoport egyik trénere vagyok.

- A fia, ifjabb Sofron István az egyik, ha nem, a legjobb magyar hokis, a német Krefeld és a magyar válogatott erőssége. Isti már gyerekfejjel roppant tehetséges volt, ám ön gondolta, hogy ilyen magasságokba emelkedik?

- Bíztam benne. Minden adottsága megvolt, hogy jó hokis legyen. Ám sok olyan korongozó akadt, aki nagyon tehetséges volt tizenévesen, de gyorsan eltűnt a süllyesztőben. Volt időszak, amikor nem nőtt, a korosztályában picinek számított, ám hirtelen elindult, 187 centiméterre nőtt, rendkívül jó a fizikuma és szerencsére ügyes maradt. Az ütközéseket rendre megnyeri. Az EBEL gólkirálya lett 2012-ben, majd 2013 nyarán aláírt Németországba.

- A szerződése lejárt és további egy évet hosszabbított. Gondolom, ön örült volna, ha a hazatér, amire volt is lehetősége a fiának.

- Több klubtól is volt ajánlata, így a fehérvári anyaegyesületétől, de más, EBEL-ben érdekelt együttestől is. Felnőtt ember, ő dönt a sorsáról, végül úgy határozott, hogy egy szezont biztosan marad Krefeldben. Sajnos ezúttal nem jutottak be a rájátszásba, nagy küzdelemben maradtak alul a párharcban. Amikor Németországba szerződött, a negyedik sorban jutott szerephez, aztán felküzdötte magát, a mostani idényben már az elsőben szerepelt. Nem volt könnyű, 12 külföldi szerepel a klubnál korábban voltak többen is , a bajnokikon pedig kilencen játszhatnak. Isti idén nem maradt ki, az első szezonban egyszer megtörtént. Ötször voltunk nála látogatóban, nyolc meccsét láttam, idegenben háromszor, Düsseldorfban kétszer és egyszer Kölnben.

- Gondolom, csak ámult a meseszép arénákban.

- Igen, Kölnben 20 ezres a csarnok, Európa legnagyobbja és egyik legszebbje, azon a derbin 12 ezren voltak, Düsseldorfban 9 ezren. Amúgy a Düsseldorf és a Krefeld meccsei számítanak a rang-adónak, a két település 30 km-re található, ők a nagy riválisok. Mint itthon volt a Volán és a Dunaferr. Amit sajnálok, ritkán találkozunk, előfordul, hogy fél évig nem látjuk egymást. Telefonon sokat beszélünk, szinte naponta, a bajnokik után mindig felhív, elmondja, mi történt. Néha bíztatnom kell, vannak nehéz időszakai. Egyedül él Krefeldben, a barátai itthon maradtak. Szerencsére, kinn van egy haverja, Hortolányi Márton, akivel anno együtt játszott Fehérváron, minitől az ifiig.