Színház, mozi és dili - Árendás József plakátjai a hangversenyteremben

Nosztalgiatúrának is beillik a tárlatlátogatás, hiszen az egyik falon végig a Hevesi Sándor Színház egykori darabjaihoz készített plakátjait láthatjuk. 1982-től ugyanis, kisebb nagyobb megszakításokkal 25 éven át dolgozott a zalai teátrumnak. Együtt kezdte a hőskort Ruszt Józseffel, s mindvégig maga mellett tudhatta segítő barátként Jimmyt, azaz Boncz Barnabást. Máig emlékezhetünk az előévad egervári nyitódarabja, a Tom Pain karakteres sakkfigurájára, a Turandot, Az ördögök, a Vihar, A túsz-szedők, az Egmont, a Kakuk Marci, a Cyrano plakátsűrűségű vizuális megjelenítésére. E régi munkákat nézve szinte átszakad az emberben egy gát, úgy törnek elő az akkori érzelmek, gondolatok, hangulatok. S ez minden szónál ékesebben bizonyítja, hogy Árendás József (vagy ahogy ő szignál Ár&Ás) plakátjai kivételesek. Magukba sűrítik ugyanis a kort, az akkor megélt valóságot, ledobva minden felesleget, s megőrizve a lényeget.

– A város előtt is tisztelgek ennek az időszaknak a felidézésével, meg hát nekem is kedvemre való volt az a munka – fut végig a tekintete a hangversenyteremben az eredetinél nagyobb méretben kiállított régi plakátokon. – Fontos szakasz volt ez a pályámon, úgy is fogalmazhatnék, hogy Zalaegerszegen életművet csináltam. Közel száz plakátot készítettem a színháznak. Nem mondom, hogy mind NBI-es, de sokkal alacsonyabb osztály azért nincs közötte.

Árendás József a nyolcvanas években készült filmplakátjai előtt a hangversenyteremben. Fotó: Pezzetta Umberto

A kiállítás másik vonulata 1989 előtti filmplakátjaiból és kulturális plakátjaiból szemezget, a központi traktusban pedig az úgynevezett dili-plakátok kaptak helyet. Ez utóbbiak amolyan funkció és reklámérték nélküli, csak a vizuális ötlet öröméért megalkotott grafikák. Hamarosan nyílik is egy kiállítása Budapesten, amelyen kizárólag ez a vonulat bontakozhat ki.

A dili-plakátok közt láthatunk például egy kék ég előtt lebegő feliratot, [email protected], amelyen a kukac helyén egy hetyke kis spermium ficereg... Egy másikon az ismert üdítőital márka színeit és logóját felhasználva az Iparművészeti FőisCola mellett tesz hitet. Mint mondja, azóta szaporodtak meg nála ezek a vizuális gegek, amióta a valódi plakátok az utcákról bekerültek a múzeumok, képtárak falai közé.

– Ma már legtöbbször olyan hirdetések jönnek szembe velünk az utcán, amelyeknek a plakáthoz jószerivel semmi közük sincs. Azt a 3x5 méteres táblát ugyanis, amire rá van írva, hogy banán 130, nem nevezném plakátnak. Reménytelenül vizuális típus vagyok, így aztán fájnak a közhelyek, a szellemileg olcsó megoldások. Pedig színnel és formával mindent el lehet mondani, ha tudjuk, mit akarunk közölni. A karikatúrák közül is azok állnak hozzám a legközelebb, amelyeknek még címük sincs, csak a rajz szól önmagában.

Ma talán már színházi plakátot sem tervezne olyan szívesen – morfondírozik. Megváltozott ez a közeg is, nem hiányzik a bemutatót megelőző „hisztéria", s az sem, hogy a plakátot két nap után felülragasszák egy rockkoncert hirdetésével. De a szakma él, rengeteg kiadványuk jelenik meg, s a lényegre törőt plakátos gondolkodás az interneten is megtalálja a maga táborát.

2005-ben barátaival megalapította a Magyar Plakát Társaságot, melynek tavalyig alelnöke volt. Idén tízéves a társaság, épp a napokban nyílt kiállításuk Pekingben. Minden művész választott magának egy latin betűt, abból kiindulva alkotott plakátot. Árendás József az A-t választotta. Művén a nagy „A" gömbölyödő szár-pocakjában ott kucorog egy kis „a". A kép címe: Anya...