Vizilabda

2015.03.26. 19:19

Győzni mennek Bakuba az U17-es válogatottal

Dunaújváros -Az U17-es lány és fiú vízilabda Eb-t ebben az évben az első alkalommal megrendezendő Európa Játékok keretében tartják meg. A júniusi tornára elkészült a sorsolás.

Gallai Péter

Mihók Attila mindig a legmagasabbra törekszik csapataival

Azerbajdzsán fővárosában a vízilabdatorna eseményei június 12. és 21. között zajlanak, a Dunaújvárosi Főiskola VE vezetőedzője, Mihók Attila által irányított női csapat az A csoportba került, Görögország, Hollandia, Németország, Izrael és Nagy-Britannia mellé.

Mihók Attila így értékelt: - Az elmúlt évek alapján azt lehet megállapítani, hogy a görög válogatott erős, nem feltétlenül baj, sőt, talán ideális is, hogy velük egy csoportban vagyunk, hiszen akkor csak a végjátékban találkozhatunk ismét. A hollandokat tavaly láttuk, jártunk náluk edzőtáboron, ismerjük őket, annak ellenére, hogy több mindenkit is meghívtak akkorra. Jó csapat. A másik oldalon az orosz, olasz, spanyol hármas erős, tehát a hat nagycsapatot, ha lehet így mondani, jól szétosztották. Igazság szerint ebben a korosztályban nem lehet még ilyenkor mit mondani, a csapatok nem ismerik, nem ismerhetik igazán egymást, hiszen ez az első világversenyük. Az Eb előtt Asztrahányban lesz egy torna, valószínű ott fogják felmérni egymást a csapatok. Mi mindenesetre azért megyünk Bakuba, hogy nyerjünk!

A dunaújvárosi együtteshez kapcsolódó hír, hogy az uszodában pénteken adják át a két-két legjobb utánpótlás korú úszás-, valamint vízilabda oktatásban szereplő fiatalnak a hónap legjobbja elismeréseket. A mindenki számára nyilvános program 17.45 órakor kezdődik, ekkor nyitja meg kapuit a játszóház. 18 órától Sporttáplálkozás már gyermekkorban? címmel Farkas Cili dietetikus tart előadást, akit Bostyai Emilia és Tóth Tamás követ, ők gyermekeink egészségéről, a betegségek megelőzéséről, a sportoló gyermekek vitamin, ásványi anyag szükségletéről beszélnek. A díjátadás fél hétkor kezdődik.

 

Címkék#vízilabda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!